Hanga Ádám: az egyéni mutatók már nem olyan fontosak, mint a győzelem

Hanga Ádám tíz ponttal járult hozzá a Barcelona 87-82-es győzelméhez az addig veretlen Real Madrid ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi rangadóján."Fontos győzelem volt egy nehéz időszakban, legutóbb kikaptunk a bajnokságban és az Euroligában is" - mondta a magyar válogatott játékos hétfőn az M1 aktuális csatornának. "Emellett történt egy kisebb botrány, az irányító Thomas Heurtel egy hete nem tagja a csapatnak, és a klub nem hozta őt haza magángéppel az isztambuli Euroliga-mérkőzés után. Ami engem illet, kerestem a helyemet második irányítóként az együttesben az új edzővel, de most már megértettem, hogy mi a feladatom, és hogyan tudok ritmust szabni a csapatnak. Az utóbbi meccseken már jól jött ki a lépés, ezzel együtt nekem az elmúlt egy-másfél évben az egyéni mutatók már nem olyan fontosak, mint a győzelem" - jelentette ki.

    
A 31 éves légiós közölte, ezúttal is az a cél, hogy mindenhol döntőbe jusson a Barcelona, és jó úton halad efelé. "Többször hallani, hogy Európa legerősebb keretével rendelkezünk, ami valamilyen szinten igaz is. A Madridot idén már kétszer megvertük, és remélem, a végelszámolásban is föléjük kerekedünk majd" - fejtette ki Hanga, majd rátért a közeljövő eseményeire. "Gyakorlatilag kétnaponta lépünk pályára, decemberben 12 mérkőzésünk volt, és holnap még megyünk Münchenbe a szerdai Euroliga-fordulóra. Januárban sem lesz könnyebb a helyzet, ugyanúgy 12-13 meccs vár ránk, ráadásul szinte az összes idegenben, úgyhogy az úton fogunk élni".
   

A Barcelona a spanyol bajnokságban 13/3-as mérleggel a harmadik helyen áll, míg az Euroligában 11/5-tel második a mezőnyben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com