Hazai győzelem a nőknél az öttusázók nemzetközi Budapest-bajnokságán

Kovács Sarolta révén hazai siker született a női mezőnyben az öttusázók nemzetközi Budapest-bajnokságán, amelyen tíz ország versenyzői indultak.

ötA 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta 31 győzelemmel és 10 vereséggel megnyerte a vívást, második volt úszásban, akadályverés nélkül, minimális időtúllépéssel teljesítette a lovaspályát, így élről indulhatott a lövészetekkel kombinált futásban, és tekintélyes, 19 másodperces előnyének birtokában nem kellett nagyon kapkodnia.

"Nagyon jólesett a versenyzés. A győzelem önbizalmat adott a kínai világkupa előtt - nyilatkozott az MTI-nek. - A vívóeredményemnek különösen örülök, mert ebben a számban változtattunk a felkészülésemen, és most bebizonyosodott, hogy jó úton járunk."

Versenyen kívül indult Földházi Zsófia, a tavalyi év Európa-bajnoka, aki csak a kombinált számot és a vívást csinálta végig.

"A közelmúltban kisebb egészségi problémám volt, ráadásul sorozatban junior és felnőtt nemzetközi versenyek állnak előttem, ezért döntöttünk úgy, hogy csak edzés jelleggel veszek részt a viadalon" - mondta.
Mint kiderült, vashiány miatt fáradékonysággal küszködött az elmúlt időszakban.

"Örültem neki, hogy végig bírtam erővel a vívást és a kombinált számot is. Ez megnyugtató a jövő heti kínai világkupa előtt" - tette hozzá.

A férfiaknál a harmadik helyen záró Tibolya Péter szerepelt a legjobban a hazaiak közül. Úszásban és lovaglásban a mezőny második felében végzett, de vívásban harmadik lett, majd a lövészetes futásban a második legjobb eredményt érte el, ezzel a hatodik helyről hármat előrelépett.

"Örülök, hogy a kombinált szám ennyire jól sikerült, mert amikor apróságokon múlik az eredmény, nagyon fontos, hogy az ember észnél legyen, jó döntéseket hozzon" - értékelte teljesítményét.

Demeter Bence hetedik lett. Megnyerte a kombinált számot, előtte azonban a lovaglással akadtak gondjai, így a 24. helyről kellett felzárkóznia. A 2009-ben világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes Marosi Ádámnak ezúttal nem ment igazán a vívás, a lovaspályán ő is sok pontot otthagyott, emiatt a 22. induló volt a kombinált számnál. Ebben viszont a negyedik legjobb eredményt érte el, amivel a kilencedik helyig lépett előre.
A hazai élversenyzők közül nem indult Kasza Róbert.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Kasza egy hete leesett a lóról, s bár nincs nagyobb baja, a biztonság kedvéért pihentetik, hogy a kínai vk-ra rendben legyen.

A budapesti versenyt nem a hagyományos módon bonyolították le, a nők és a férfiak éremcsatározása is két napon át tartott, s a férfiaknak előzőleg még selejtezőjük is volt. Vasárnap a nők vívtak, úsztak és lovagoltak, míg a férfiak csak az első két számot fejezték be, hétfőn pedig a férfiak lovaglása mellett mindkét nem kombinált számára került sor.
Eredmények:
nők (42 induló):
-----------------
1. Kovács Sarolta 1369 pont
2. Kate French (brit) 1343
3. Jekaterina Makarova (orosz) 1336

férfiak (69):
------------
1. Vjacseszlav Bardisev (orosz) 1505
2. Dmitrij Ivanisev (orosz9 1496
3. Tibolya Péter 1478

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com