• 6 ℃ / 8 ℃

Idegenben egyenlített a Golden State

A címvédő Golden State Warriors 108-101-re nyert az Oklahoma City Thunder otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, ezzel 3-3-ra egyenlített a Nyugati főcsoport döntőjében.

Az NBA honlapjának beszámolója szerint a vendégeknél Klay Thompson 41 pontot szerzett, közte rájátszás-rekordot jelentő 11 hárompontost. Csapattársa, az elmúlt két alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry 31 ponttal, 10 lepattanóval és 9 gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

hqdefault

A Thunder két kiválósága, Kevin Durant és Russell Westbrook ezúttal sokat hibázott, előbbinek 31 dobásából csak 10 volt sikeres, utóbbi 27-ből 10-et értékesített. Westbrook különösen a záró negyedben rontott sokat, hiszen négy eladott labdája is volt.

A közép-európai idő szerint kedd hajnalban sorra kerülő hetedik mérkőzésen a Golden State - amely az alapszakaszt NBA-rekordot jelentő 73 győzelemmel és mindössze 9 vereséggel zárta - hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást, és az NBA történetének tizedik csapata lehet, amely 3-1-es hátrányból fordít meg egy párharcot a rájátszásban.

Nyugati főcsoport-döntő, 6. mérkőzés:
Oklahoma City Thunder-Golden State Warriors 101-108
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3.

MTI

Hozzászólások


Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

Mindkét lábát elvesztette a 17 éves pilóta, aki a Forma-4 versenyén szenvedett súlyos balesetet

A motorsport világa egy emberként fogott össze Billy Mongerért, akinek örökre megváltoztatta az életét a hétvégi ütközés.

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

Hidzsábot dobott piacra a Nike a muszlim sportolónőknek

A Nike sportszermárka az egyenlőség jegyében gondol a muszlim nőkre is.

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Síliftből esett ki a 29 éves nő

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Edit keresztszalag-szakadást szenvedett

Miklós Editnek elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében, miután vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Új cselgáncsszabályok: négyperces férfi mérkőzések, eltörlik a jukót

Januártól új szabályokat vezet be a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), melyek értelmében egyebek között a nőiekhez hasonlóan a férfi mérkőzések is négy percre rövidülnek.

Élő tv-sportközvetítések

Élő tv-sportközvetítések

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:


Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Szabó Bence: példaképek az elhunyt olimpiai bajnokok

Igazi példaképeknek nevezte az elhunyt ötkarikás bajnokokat Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a halottak napja alkalmából rendezett csütörtöki megemlékezésen. A MOB honlapján...

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

Rövidpályás gyorskorcsolya-vk

A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része. Darázs István, a magyar szövetség (MOKSZ) gyorsasági szakágv...

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A kolozsvári csoportban játszik a magyar válogatott

A 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában játszik a magyar válogatott - jelentette be csütörtökön a román (FRB) és a magyar szövetség (MKOSZ) közös kolozsvári sajtótájékoztat...

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktornak a szakma értékítélete számít

Kassai Viktor labdarúgó játékvezető szerint tevékenységük megítélése szubjektív mind a szurkolók, mind a média részéről, számukra a nemzeti, kontinentális és nemzetközi ellenőrző testületek, játékveze...

http://ujhazak.com