Július 1-gyel távozik a Kisvárda sportigazgatója

Július 1-től már nem tölti be a labdarúgó OTP Bank Ligában ezüstérmes Kisvárda Master Good klubjának sportigazgatói posztját Révész Attila.A szakember ezt kedden, az M4 Sport Sporthíradó című műsorában árulta el, hozzátéve, hogy azt még nem lehet tudni, ki lesz az utódja, s az is elképzelhető, hogy a klub az eddigitől eltérő struktúrában működik majd tovább. "Olyan széleskörű területen mozogtam és annyi feladatom volt, ami már az egészségemre ment, a szervezetem pedig jelzett, hogy ezt nem lehet tovább csinálni" - jelentette ki Révész, majd hozzátette, hogy saját cégeire is nagyobb figyelmet kell fordítania, de teljes mértékben nem távolodik el a kisvárdai egyesülettől.
   

"Valamilyen formában maradok, egyelőre olyan területet keresek, ami kihívást jelent a számomra. Erről a közeljövőben még egyeztetek majd, de valószínűleg az utánpótlás-nevelésben tevékenykedek a továbbiakban" - mondta a sportigazgató. Egyben jelezte, kötelességének érzi, hogy a keretet a "lehető legerősebbre" állítsa össze a következő szezon kezdetére.
    

"A jelenlegi törekvések a vezetőség részéről másfajta gondolkodást igényelnek, én eredménycentrikus vagyok, de azt a fejlődési görbét, amelyet az elmúlt időszakban megvalósítottam, már nem tudom továbbvinni" - fogalmazott Révész Attila, aki azt is kijelentette, "jobb játékosokat" terveznek igazolni, "mint akik most vannak".
    

A kolozsvári CFR-től frissen kölcsönvett Hindrich Ottóról a sportigazgató úgy vélekedett, "egy körüludvarolt, több magyar csapat által is csábított" kapust sikerült megszerezniük, aki segíteni tud a Kisvárdának, s mivel 19 éves, a kötelezően foglalkoztatott fiatal játékosok szabályában szereplő előírásoknak is megfelelnek így. "Úgy gondolom, hogy a magyar futballnak is jót tesz az ő érkezése, a későbbiekben akár a szövetségi kapitány számára is egy újabb választási lehetőséget jelenthet kapusposzton" - mondta Révész. A Kisvárda története legeredményesebb idényén van túl, bajnoki második helyének köszönhetően pedig az európai Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com