Korpási bronzéremért küzdhet, Szabó vigaszágas, Lőrincz kiesett

Korpási Bálint bejutott az elődöntőbe, ott azonban kikapott, így a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájának bronzérméért léphet szőnyegre a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, melyen Szabó László (75 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) a negyeddöntőben kikapott, utóbbi pedig ezzel kiesett.

A nem olimpiai kategóriában, mégis kifejezetten nagy, 25 fős mezőnyt felvonultató 71 kilóban szereplő Korpási a nyolc között is a korábbiakhoz hasonló erőteljes birkózását mutatta be, s biztosan győzött a horvát Dominik Etlinger ellen, aki a selejtezőben a 66 kilogramm világbajnokát, a német Frank Stäblert verte.

birkózás

Az összecsapás elején mindkét versenyzőt nagyobb aktivitásra kérte a mérkőzésvezető, majd először a horvátot intette. A lenti helyzetnél a magyar sportolónak sikerült jól összefognia, s kiemelnie riválisát, aki azonban magasra tartott lábával szabálytalanul akadályozta Korpásit abban, hogy megindíthassa dobását. Mindezt a bírók is látták, így kétpontos intéssel sújtották Etlingert, aki nem sokkal később már hárompontos hátrányban volt, miután a horvát edzők reklamálását a visszanézést követően elutasították.

A megnyugtató előnnyel aztán Korpási Bálint kiválóan gazdálkodott, magabiztosan tartotta egyre fáradó ellenfelét, s végül simán győzött, miáltal az is biztossá vált, hogy este éremért birkózhat.

Az esti meccs tétje az örmény Varsam Boranjan elleni elődöntőn múlott. Ezen a találkozón sem sorjáztak a látványos akciók, viszont óriási küzdelmet láthattak a nézők. Korpási remekül mozgott az elején, Sike András szövetségi kapitány is hallhatóan elégedett volt vele, a bírók pedig meg is intették a passzívabb Boranjant. A lenti helyzetben aztán nem sikerült akciót elérni, így állásból, 0-0-ról folytatták a felek. Korpási lendülete nem csökkent, ennek ellenére őt is intették, az örmény pedig szép akciót hajtott rajta végre, s 2-0-ra nála volt az előny a szünetben.

A második szakaszban továbbra is Korpási volt a kezdeményezőbb, az örmény csak a biztos védekezésre figyelt, s még az is belefért neki, hogy egyszer újra megintették, mert ugyan kapott egy pontot a magyar, lentről viszont megint nem volt eredményes, így a meccs 2-1-es örmény győzelemmel ért véget, Korpási pedig készülhet az esti bronzcsatára.

Az olimpiai kvótás, kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor (85 kg) a horvát Nenad Zugajjal vívta a nyolcaddöntőt, melyet a rá jellemző, rendkívül kemény állóharccal sikerült megnyernie olyan meccsen, melyen akció nem született, mégis egyértelműen végig a ceglédi sportoló dominált. Irányított, folyamatosan fárasztotta riválisát, akit nem tudott megpörgetni ugyan, ám a horvátot kétszer is inteni kellett, így a másodikért kapott egy ponttal Lőrincz győzött.

Az elődöntőért a 80 kilóban tavaly Európa Játékok-győztes orosz Jevgenyij Szalejev következett. A meccsen ismét az állóküzdelem, a fárasztás, fogáskeresés dominált. Az első menet így 0-0-val ért véget, majd a második elején Lőrincz kapott egy pontot az orosz intése után.

A ceglédi birkózónak lentről nem sikerült akciót csinálnia, ami később sokba került, ugyanis egy szőnyegszéli szituációnál Szalejev ki tudta léptetni a magyart, aki így az utolsó másfél percben akciókényszerben volt. Az orosz fáradni látszott, Lőrincz pedig ment előre keményen, de egy óvatlan mozdulatot követően Szalejev ki tudta őt billenteni, mögé került, majd azonnal pörgetett, így 5-1-es vezetéshez jutott, amit már nem is adott ki a kezéből. Lőrincz később kiesett, miután Szalejev elbukta az elődöntőt.

A 75 kilogrammban Szabó László szintén a negyeddöntőben volt érdekelt, ám neki sem sikerült megismételnie korábbi teljesítményét. A szerb Erik Nemes ezúttal erőteljesebben birkózott nála. Az UTE kötöttfogásúja nem tudta riválisát feltörni, a szerb pedig egyszer levitte, s ki is léptette őt, így 3-0-ra diadalmaskodott.

Nemes ugyanakkor a fináléba is bejutott, így Szabó a vigaszágra került.
A nap negyedik magyarja, Szabó Patrik kiesett (80 kg).

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com