Lehmann Csongor célja az éremszerzés Vichyben

A hétvégén rendezik meg a triatlonosok Európa-bajnokságát a franciaországi Vichyben az olimpiai versenytávon; az Eb-n négy férfi versenyző, valamint Mocsári Bence paratriatlonos képviseli majd a magyar színeket.Amint azt Lipták Tamás, a hazai szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta, a női mezőnyben eredetileg Kropkó Márta és Sarcia Borbála indult volna el, de végül mindketten a visszalépés mellett döntöttek. A tavaszi csontrepedéséből már felépült Kropkónak a Karlovy Varyban rendezett világkupán elért negyedik helyezése után nagy lett volna a terhelés az Eb-szerepléssel, Sarcia pedig az egy hónap múlva sorra kerülő U23-as világbajnokságra koncentrál inkább.


"Lehmann Csongor jó állapotban van, kipihente az olimpiát és feldolgozta a Párizsban történteket. Elsősorban az éremszerzés lesz a célja az Eb-n, és nyilvánvalóan abból is a legfényesebbet célozza meg" - nyilatkozott Lipták Tamás a párizsi játékokon 11. helyen záró, 25 éves tiszaújvárosi sportolóról, aki két éve negyedik volt a müncheni Eb-n, tavaly pedig hatodik a duatlonként megrendezett madridi kontinensviadalon.


"Ha a körülmények nem játszanak össze ellene, akkor képes is lehet az éremszerzésre" - tette hozzá a szakmai igazgató. Ami a többi férfi indulót illeti, Kiss Gergely és Dobi Gergő a jobb úszók közé tartoznak a triatlonos mezőnyben, ezért Lipták Tamás arra számít, hogy ha az első számban lesz elszakadó boly, akkor abban a két magyar várhatóan benne lesz. Dévay Zsombor viszont éppen nem az úszásban, hanem a két szárazföldi számban erős. Őket, hármójukat a középmezőny elejére várja a szövetség.


"Teljes mértékben új a helyszín, nem jártunk még Vichyben, talán francia Grand Prix-futamokat szoktak itt rendezni. Csütörtökön akklimatizálódunk és edzünk, a pályabejárás pedig pénteken lesz" - mondta Lipták Tamás. Kitért arra is, hogy vasárnap a paratriatlonosok Eb-jét ugyanitt rendezik, a párizsi paralimpián ötödik Mocsári Bence pedig ugyancsak éremközeli eredményt érhet el.


"A nyári játékokon jó formában volt és ezt tartja is. Itt most nem olyan lesz az úszás, mint a Szajnán volt, de Párizsban sem az úszásán múlt a teljesítménye, mert a két szárazföldi számban is végig ott volt az élmezőnyben" - fejtette ki a szakmai igazgató a PTS5-ös kategóriában induló 24 éves versenyzőről. A férfiak versenyét szombaton 16.10 órakor rendezik, a táv 1,5 kilométer úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás lesz. A paratriatlonosok viadalait vasárnap 9 órától bonyolítják le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com