Maradt hiányérzet a férfiak kapitányában

A hétfős magyar férfiválogatott tagjai közül az utolsók már pénteken befejezték szereplésüket a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Aranyosi Péter szövetségi kapitány szerint a "helyükön szerepeltek", de azért maradt benne hiányérzet.asztalitenisz"Voltak sikerek, de voltak olyan dolgok is, amelyek nem úgy sikerültek, ahogyan szerettük volna" - értékelt a szakember. Egyesben mind az öt magyar a selejtezőben kezdett: Pattantyús Ádám csoportgyőztesként feljutott a 64-es főtáblára, Szudi Ádám pedig csoportmásodikként lépett tovább egy újabb mérkőzést megnyerve.

Kosiba Dániel, Lakatos Tamás és Majoros Bence azonban nem került a legjobbak közé. "Lakatos Tamás rosszabb szettarányával lett csak harmadik a négyesében, ő volt talán a fiúk közül az egyetlen, akinek a hazai pálya nem jelentett előnyt, inkább nyomta" - mondta Aranyosi Péter.

"Kosiba esetében sem sokon múlt a csoportgyőzelem, aztán a bejátszó meccsén alulmaradt. Majoros Bence nagy győzelmet aratott a szerb Aleksandar Karakasevic felett, utána pedig három szettet kellett volna nyernie a holland Ewout Oostwouder ellen, 2-1-nél 10-7-e volt, mégsem sikerült megcsinálnia.

Lehet, hogy benne volt a fejében, hogy valaki azt mondta neki, elég két szettet begyűjtenie. Tanult ebből, most már tudja, hogy nem szabad számolgatni." A 19 éves Majorosról, a magyar Eb-csapat legfiatalabb tagjáról a tréner azt mondta: a játékos briliáns volt, "nincs előtte limit", s csak rajta múlik, hogy mit ér el a jövőben, de szerinte két-három éven belül komoly helyen állhat majd az európai, illetve a világranglistán.

A főtáblán szerepeltek közül Pattantyús és Szudi is esélyesebb ellenféltől kapott ki a nyitókörben, előbbi a svéd Mattias Karlssontól, utóbbi pedig a portugál Marcos Freitastól szenvedett vereséget. "Szudi Ádám megmutatta, hogy képes a kontinens élmezőnyéhez tartozók ellen is játszani, feljutott, s a világklasszis Freitastól ugyan 4-0-ra kikapott, de a szetteken belül szoros volt a küzdelem.

Pattantyús hozta a tőle elvárhatót, megnyerte a csoportját, majd kikapott attól a svédtől, aki idén több, a világ élvonalához tartozó ellenfelet is legyőzött" - mondta a szövetségi kapitány. Aranyosi Péter egyesben a két feljutó helyett hármat várt a főtáblára, de szerinte a helyükön szerepeltek, ahogy párosban is.

"Az Ecseki Nándor, Majoros kettős feljutott a selejtezőből, a Lakatos, Szudi duó pedig nyert egy meccset a 32 között, majd nagyon jó teljesítményt nyújtva kikapott a címvédő párostól. Szerintem vegyes párosban is jók voltunk" - fogalmazott a szakember.

Utóbbi számban Póta Georgina és a finn-magyar állampolgárságú Oláh Benedek a negyed-, a Szudi, Pergel Szandra duó pedig a nyolcaddöntőig jutott, míg a Nagy Krisztián, Andrea Pavlovic magyar, horvát egység a selejtezőből felkerült a 32-es főtáblára.

Ami a hiányérzetet illeti, Aranyosi azt mondta: szereti a meglepetéseket, különösen a pozitívokat, s ebből magyar szempontból Majoros bravúrgyőzelmén kívül most több nem akadt. A Tüskecsarnokban vasárnapig tart az egyéni kontinensviadal, amelyen 44 ország 254 játékosa versenyzett, illetve versenyez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com