Megkezdi szereplését a férfi kézilabda B-válogatott

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) döntése értelmében, hosszú távú program keretében megkezdi szereplését a férfi B-válogatott, amely egészen a 2016-os riói olimpia végéig rendszeresen játszik majd mérkőzéseket.

A csapat szövetségi kapitánya Juhász István, edzője Debre Viktor lesz. Az együttes Magyarországot képviselve október végén Lengyelországban szerepel először nemzetközi tornán - közölte pénteken az MKSZ. A kapitány elmondta: a riói olimpiáig tartó program révén nyomon tudják követni, illetve elő tudják segíteni azon tehetséges játékosok fejlődését, akik már nem junior korúak, azonban 21 éves koruk után néhány esztendeig a felnőtt mezőnyben nehezen tudnának nemzetközi tapasztalatot szerezni. Hozzátette: azért is hasznos a kezdeményezés, mert 2016 után több, jelenleg meghatározó válogatott játékos befejezheti pályafutását a nemzeti együttesben, és szeretnék elkerülni a "törést" a csapatban.

kézilabdaA B-válogatott 28 fős keretében zömmel 1990-93 között született kézilabdázók találhatók,
A csapat programja januárig:
október 26-27.: edzőtábor
október 28-30.: nemzetközi torna, Lengyelország - ellenfelek: Lengyelország B, Norvégia B, Luxemburg
december 21-23: edzőtábor
december 28-30.: Karácsony Kupa, Lengyelország - ellenfelek: Lengyelország, Csehország, Szlovákia
január 16-18.: nemzetközi torna, Norvégia - ellenfelek: Norvégia, Izland, Szerbia
forrás.MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com