Miért nem mond igazat Janics Natasa!?

Minden héten valami előkerül Janics Natasa Magyarországról való távozásával kapcsolatban, mely borzolja a kedélyeket.


Eddig azt állította Natasa, hogy a bolgár férje visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a szerbektől és Ő a férje mellett szeretne lenni.
A legfrissebb információk alapján elmondható, hogy a szerbek azt állítják, sem Janicsnak, sem férjének nem tettek ajánlatot, és a 150 ezer eurót sem akarják kifizetni.



A Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára informálisan egyeztetett a sportág szerb képviselőivel, akik állítása szerint csak annyit mondtak a magyar kajak-kenu sztárnak és férjének, hogy mindig nyitva áll előttük az ajtó.

A Szerb Olimpiai Bizottság ráadásul nem veszi fel Janics Natasa férjét edzőnek. Soha semmilyen ajánlatot nem tett a Szerb Kajak-Kenu Szövetség és a Szerb Olimpiai Bizottság sem Douchev-Janics Natasának, sem pedig férjének állítják a szerbek.
Pár nappal ezelőtt még az volt a felháborodás tárgya, hogy Janics azt állította, hogy a férje volt az edzője az olimpia előtt, de ezt is megcáfolták, hiszen az olimpiára jelentkezéskor nem a férjét adta meg edzőként, akiről az is kiderült, hogy nem is lehetne edző, mert nincs ilyen végzettsége.

Az igaz, hogy a szerbek mondtak olyat, hogy amennyiben Szerbiába mennek, akkor nyitva áll előttük az ajtó. Ugyanakkor emiatt semmilyen hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy bármilyen díjat fizessenek a háromszoros olimpiai bajnok versenyzési jogáért.

Kérdés, hogy miért megy a mellédumálás ebben az ügyben? Miért nem lehet őszintén válaszolni egy kérdésre? Önnek mi erről a véleménye?

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com