Mini Transat - Méder Áron feladta és kikötött Marokkóban

Árboctörés miatt feladta a Mini Transat szóló vitorlásversenyt Méder Áron, a mezőny egyetlen magyar tagja.

MiniPellasurfA 34 éves hajós szerdán az M1 Ma reggel című műsorának telefonon nyilatkozva elmondta, hogy nagy nehezen eljutott Marokkóig, és már ki is kötött Észak-Afrikában.

"A 11 méteres árbocból egy hirtelen szélerősödés miatt letört a felső 8,5 méter. Mintegy 200 mérföldet kellett megtennem a partig, sokszor csak sodródtam, az volt a fontos, hogy eljussak Marokkóba, és ne hagyjam el a hajót" - mondta a magyar vitorlázó, akit végül Safi kikötőjébe vontatott be egy mentőhajó.

Az Atlanti-óceánt átszelő, 36. alkalommal kiírt viadal résztvevői eredetileg október 13-án keltek volna útra, ám a közelgő vihar miatt a szervezők a halasztás mellett döntöttek. A franciaországi rajtra 16 nappal később került sor, de a rossz időjárás miatt végül az első szakaszt törölték, s úgy döntöttek, hogy egyetlen etapot rendeznek meg, a spanyolországi Sadából a Karib-szigetekig. Ennek a rajtja november 13-án volt, s a 76 hajósra mintegy 7800 kilométer megtétele várt.

A Mini Transat során tilos mindennemű kommunikáció a parttal, az indulók nem használhatnak digitális térképet, laptopot, telefont vagy egyéb műholdas, modern kommunikációs eszközt. A navigációhoz iránytűt, kézi GPS-t és papírtérképeket használnak.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com