Monstre program mamutmezőnnyel, három magyarral

Türkmenisztán fővárosa ad otthont az idei súlyemelő-világbajnokságnak, amely már része a tokiói olimpiára kvalifikáló sorozatnak, ám nem csupán ezért várható csúcsrészvétel az év sportági főversenyén, hanem azért is, mert a korábbinál több súlycsoportban zajlanak majd a küzdelmek.A nők a 27., a férfiak pedig már a 84. vébéjük keretében találkoznak Asgabatban, ahol három magyar emelő indul. A versenyek csütörtökön kezdődnek, de először csak másnap hirdetnek eredményt: előbb a nőknél a 45, majd a férfiaknál 55 kilogrammban. Az utolsó versenynap jövő szombat, amikor is mindkét nemnél a legsúlyosabbak, egyszersmind a legerősebbek lépnek a rúd mögé.

    
Mind a nőknél, mind a férfiaknál tíz kategóriában lesznek versenyek az eddigi nyolc-nyolc helyett, ez eleve jelentősen emel a vb-indulók számán, de azért is várható, hogy a monstre programban mamutmezőny fog versengeni, mert a 2018-as világbajnokság már egyik állomása a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékokig vivő úton. Továbbá: a mennyiséget - és a minőséget is - növelő tényező, hogy ezúttal térnek vissza azon kilenc ország, benne a sportágban nagyhatalomnak számító Kína, Oroszország és Kazahsztán emelői, melyeket az Aján Tamás irányította világszövetség, az IWF elnöksége tavaly egy évre eltiltott a nemzetközi indulástól doppingeseteik magas száma miatt.
   

Az előnevezések arról árulkodnak, hogy hatszáz fölött lesz a rajthoz állók száma, a versenyzőt küldő országoké pedig kilencven körül alakulhat. A legnépesebb súlycsoportnak a női 64 kilogramm számít 65 jelentkezővel, illetve a férfi 81 kg, amelyben 57 indulót regisztráltak. Persze a szokásos lemorzsolódással, a különböző okok kiváltotta visszalépésekkel most is kell számolni, de nem lenne meglepetés, ha végül részvételi csúcs születne. Az eddigi rekord 626 versenyző, illetve 87 nemzet, előbbit az 1999-es athéni, utóbbit a 2011-es párizsi világbajnokság tartja.
    

Az asgabati Olimpiai Komplexumban sorra kerülő vb-n a magyar trióból elsőként Jung Beáta (Kecskeméti TE) lép fel, az U23-as Eb-n tavaly szakításaranyat nyert emelő a 64 kilósok között próbál szerencsét. Magát Krisztina (Testvériség SE), az ez évi Eb-n szakításban aranyat, lökésben és összetettben ezüstérmes versenyző az ólomsúlyból lefogyva most a 87 kilogrammosok között indul. A harmadik magyar az ólomsúlyú Nagy Péter (Szegedi EAC), aki az idén Bukarestben szakításban és összetettben is Európa-bajnoki bronzérmes volt plusz 105 kilóban, s az új kategóriabesorolás szerint a plusz 109 kg-ban szerepel Asgabatban.
    

Az új súlycsoportok a következők: női 45, 49, 55, 59, 64, 71, 76, 81, 87, plusz 87 kg, illetve férfi 55, 61, 67, 73, 81, 89, 96, 102, 109, plusz 109 kg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com