NBA - Idegenben egyenlített a Miami a döntőben

A San Antonio Spurs 98-96-ra kikapott hazai pályán a címvédő Miamitól az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének második mérkőzésén, így az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc 1-1-re áll.

nbaAz első meccs hajrájában izomgörcs miatt kidőlt Heat-vezér, LeBron James mindössze két pontot szerzett a nyitónegyedben, a Tony Parker és Tim Duncan vezette Spurs végig előnyben volt az első félidőben.

A floridaiak a nagyszünetre érték utol a házigazdákat (43-43), majd a harmadik negyedben James 2 perc 14 másodperc alatt egymaga 12 pontot szórt. Innentől fej-fej mellett haladt a két együttes, a sorsdöntő triplát a 35 pontig jutott James passzából Chris Bosh dobta a gyűrűbe. A texasi alakulat az utolsó négy büntetőjét elhibázta, és a záró 6 és fél percben egyszer sem próbálkozhatott a büntetővonalról. A negyedik negyedben Parker és Duncan összesen három pontot termelt.

A Miami sorozatban 13-adszor nyert a rájátszásban egy elvesztett első mérkőzés után, és a San Antonio számára intő jel lehet, hogy tavaly is 1-1-re állt a finálé, amelyet végül a Heat nyert meg 4-3-ra.
A következő találkozóra magyar idő szerint szerdán hajnalban kerül sor Miamiban.
Döntő, 2. mérkőzés:
San Antonio Spurs-Miami Heat 96-98 (26-19, 17-24, 35-34, 18-21)
------------------------------------------------------------------------
legjobb dobók: Parker 21, Ginobili 19, Duncan 18, illetve James 35, Bosh 18, Wade 14, Lewis 14
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com