NBA - Miamiban nyert a San Antonio a döntőben

A San Antonio Spurs 111-92-re nyert a címvédő Miami vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

nbaA második meccsen odahaza alulmaradt San Antonio némi túlzással már a nyitónegyedben eldöntötte a találkozót, ugyanis 41 pontot szórt a Miami kosarába, az első 21 kísérletéből 19 hullott a gyűrűbe. Az első félidőben a Spurs 75,8 százalékban értékesítette a mezőnydobásait, amire még nem akadt példa az NBA-finálék történetében.

Az első két találkozón összesen 18 pontig jutott Kawhi Leonard remekül játszott, s végül 29 pontos karriercsúccsal zárt. A texasiak a közönség döbbenetére már 55-30-ra is vezettek. A félidőben 71-50 volt az állás, hetven pontos első két negyedre legutóbb a Los Angeles Lakers volt képes egy döntőben még 1987-ben.

A 20 labdát eladó hazaiak részéről a hétfőn 35 pontot termelő LeBron James, illetve Dwyane Wade mindössze 22-22 pontot szerzett, az előző összecsapás hajrájában sorsdöntő triplát dobó Chris Bosh pedig 9 ponttal fejezte be a meccset.

A rájátszásban első hazai vereségüket elszenvedő floridaiak - akárcsak a tavaly 4-3-ra megnyert fináléban - ezzel 2-1-es hátrányba kerültek, a következő találkozóra magyar idő szerint pénteken hajnalban kerül sor Miamiban.
Eredmény:
Döntő, 3. mérkőzés:
Miami Heat–San Antonio Spurs 92–111 (25–41, 25–30, 25–15, 17–25)
------------------------------------------------------------------------
legjobb dobók: James 22, Wade 22, Lewis 14, Allen 11, illetve Leonard 29, Parker 15, Green 15, Duncan 14, Ginobili 11
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a San Antonio javára.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com