Nyilatkozatok a Larvik-Győr után

A női kézilabda BL-döntő első mérkőzésén a Győri ETO 24–21-re nyert idegenben a Larvik otthonában, így kényelmes előnyből várhatja a jövő szombati visszavágót. A nyilatkozatokból kiderül, hogy lazításról szó sem lehet!

Görbicz
A meccs első fele kiegyensúlyozott játékot hozott. A magyar csapat rosszul kezdte a második játékrészt, de a hajrában magabiztosan tartotta kezében a mérkőzést. Ezzel az eredménnyel ismét a Bajnokok Ligája győzelem kapujába léptek a győri lányok.

A Győr vezetőedzője, Ambros Martín a meccs után elmondta, hogy szerinte az első meccs csak arra volt jó, hogy kiderüljön: a Larvik erősebb lett, mint a középdöntőben, ezért a visszavágón is száz százalékkal kell koncentrálni: „Nagy taktikai csata volt, hiszen nagyon jól ismerjük egymást, tudtuk, mire milyen sakkhúzással érdemes válaszolni.” Az edzőt nem gyakran láthatják mosolyogni, és most sem volt száz százalékig elégedett, de ez inkább amiatt  lehetett, mert már a visszavágón járt az esze: „Belül azért örülök. De még nem tartunk sehol, még előttünk áll a visszavágó, szóval nem szabad örvendezni, hátradőlni, megnyugodni. Ugyanúgy koncentrálnunk kell, mint eddig, illetve még jobban.”

A norvégok legjobbja a kapusuk,  Leganger volt, aki szerint a a visszavágón sokkal többször kell betalálniuk, ha el akarják érni a céljukat: „A Győr nagyon okosan kézilabdázott. Türelmesen játszott, és végigvitték a támadásaikat. Mi ellenben sokszor az ellenkezőjét tettük, s így nem lesz könnyű elérni a célunkat. Ha egy olyan jó kapusnak akarsz betalálni, mint Katrine, sokkal nagyobb helyzeteket kell kialakítani. Ez a mi kihívásunk.”

„A Győr nagyon okosan kézilabdázott. Türelmesen játszott, és végigvitték a támadásaikat. Mi ellenben sokszor az ellenkezőjét tettük, s így nem lesz könnyű elérni a célunkat – mondta norvég Tv2-nek Leganger, aki szerint a visszavágón sokkal többször be kell venniük Lunde kapuját. – Ha egy olyan jó kapusnak akarsz betalálni, mint Katrine, sokkal nagyobb helyzeteket kell kialakítani. Ez a mi kihívásunk.”

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

LARVIK HK (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC 21–24 (13−12)

Larvik, 4400 néző. Vezette: Duta, Florescu (románok)

LARVIK: LEGANGER – Riegelhuth Koren 5 (1), SULLAND 4, Breivang 1, BLANCO 5, Hammerseng, T. Mörk 3. Csere: Larsen, N. Mörk 2 (2), Edin, S. Breistöl 1. Edző: Ole Gustav Gjekstad

GYŐRI ETO: LUNDE – RADICSEVICS 5, Lekics 1, GÖRBICZ 8 (4), LÖKE 6, AMORIM 2, Szepesi. Csere: TERVEL, Kovacsics 1, Rédei-Soós 1, Orbán. Edző: Ambros Martín

Az eredmény alakulása. 7. perc: 2−3. 11. p.: 5−3. 12. p.: 6−4. 18. p.: 7−9. 25. p.: 11−9. 30. p.: 12−12. 31. p.: 13−13. 36. p.: 17−13. 45. p.: 17−19. 51. p.: 19−20. 58. p.: 20−23

Hétméteresek: 4/3, ill. 5/4

Kiállítások: 2, ill. 8 perc


A visszavágó szombat délután lesz Veszprémben, egész biztosan telt ház előtt.


Forrás: Nemzeti Sport

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com