Orosz Ádám tizedik 25 kilométeren

Legjobb magyarként Orosz Ádám 10. lett 25 kilométeren a nyíltvízi úszók hoorni Európa-bajnokságának csütörtöki zárónapján, amelyen a versenyzőknek mindössze 17 fokos vízben kellett teljesíteniük a távot.

A magyar szövetség (MÚSZ) tájékoztatása szerint a másik két magyar induló, a világbajnoki és Eb-ezüstérmes Olasz Anna, valamint Székelyi Dániel nem fejezte be a versenyt, előbbi 20, utóbbi már 8 kilométer után úgy döntött, nem kockáztatja az egészségét a szokatlanul hűvös vízben.

Junior nyíltvízi vb - Orosz Ádám

Gellért Gábor szövetségi kapitány a MÚSZ közleményében azt mondta, Olasz Anna az ötödik-hetedik helyen haladt, de nem volt érdeminek nevezhető az úszása, csak szenvedett, majd az orvosok háromnegyed órán át melegítették a parton.

"Ment, próbálta, hátha kibírja, de amikor 20 kilométernél már lila-feketében játszott a szája színe, mondtam neki, hagyd abba, ennek így semmi értelme. Jövőre Balatonfüreden, a vb-n remélhetőleg sokkal melegebb vízben megint a régi önmagát adhatja. Most persze rettentően el van keseredve, azt gondolta, hogy olimpia nélkül majd ezen az Eb-n kárpótolja magát, de a hideg víz keresztül húzta a számításait" - nyilatkozta Gellért Gábor.

A magyarok csapatban Risztov Éva, Székelyi Dániel, Papp Márk összetételben bronzérmet nyertek szerdán, ezzel az Eb-pontverseny hatodik helyén zártak 19 résztvevő ország között. Risztov - a szám olimpiai bajnoka - múlt vasárnap 10 kilométeren harmadik lett, de pályaelhagyás miatt utólag kizárták, Székelyi kedden hetedikként, Olasz pedig tizedikként végzett az 5 kilométeres versenyben.

"Ezek a körülmények kevésbé feküdtek nekünk, de mese nincs, meg kell oldani, hogy ha legközelebb hidegben, hullámos vízben kell úszni, akkor is eredményesek legyünk. És persze nagyon bízom abban, hogy jövő nyáron, a hazai vb-n, Balatonfüreden ismét a régi formánkat hozzuk" - értékelt Gellért Gábor.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com