Öt arany és egy bronz a szombati magyar mérleg (3. rész)

Lódi Renáta, az MTI különtudósítója jelenti: A magyar egységek nagyszerű teljesítményt nyújtva öt arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek szombaton, a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján, amelynek délelőttjén hét 1000 méteres és három 500 méteres finálét rendeztek.A magyarok közül elsőként a kajakos Bodonyi Dóra szállt vízre a kissé borult, ellenszeles időben, s ő máris megörvendeztette a maroknyi magyar szurkolósereget. A 23 éves szolnoki versenyző féltávnál még második volt az orosz Vera Szobjetova mögött, de 600 méternél már az élre állt, s bár lengyel és brit riválisa vele tartott, a hajrában még tudott egyet indítani, s ennek köszönhetően több mint egy hajóhossz előnnyel, elsőként ért a célba.

"Általában én lassabban kezdek, így terveztem, hogy a végén jövök egy nagyobbat - mondta Bodonyi, aki elárulta, hogy egész héten nagyon fáradtnak érezte magát. - A múlt héten volt a válogató, nyilván ez emiatt van, a világbajnokságon azért majd szeretnék egy kicsit gyorsabb lenni." A második fináléban, C-1-ben reálisan nem lehettek dobogós reményeik a magyaroknak, ugyanis Vasbányai Henrik betegen versenyez az Eb-n, néhány napja gyomorrontást kapott, s nem százszázalékos.


A várakozás be is igazolódott, a 26 éves magyar a mezőnyben lapátolt, s miközben az élen ádáz csatát vívott egymással a címvédő, világ- és olimpiai bajnok német Sebastian Brendel és a cseh Martin Fuksa, Vasbányai az ötödik helyen ért be. Érmet ugyan ezzel nem szerzett, de kiharcolta a vb-szétlövés lehetőségét, Hüttner Csaba szövetségi kapitány ugyanis kikötötte, hogy csak akkor csaphat össze Kiss Tamással a világbajnoki indulás jogáért, ha Plovdivban az első hat között zár. A kenu egyesek 1000 méteres küzdelmét végül a nagyszerű hajrát produkáló Brendel nyerte.


A férfi kajakosok hasonló távján a fiatal Kopasz Bálint ugyanúgy harmadik lett, mint tavaly Moszkvában. A 20 esztendős algyői versenyző - aki májusban, Szegeden megnyerte a vk-t - jól tartotta a lépést a két nagyágyúval, a címvédő portugál Fernando Pimentával és a világbajnok dán Rene Poulsennel, de győzelmi esélyei nem voltak. A harmadik helyet ugyanakkor remekül tartotta, így végül ismét felállhatott a dobogóra.


"Teljesen elégedett vagyok a mostani eredményemmel, hiszen mint mindig, most is erős mezőny jött össze. Ilyen fiatalon, húszévesen ez egy gyönyörű eredmény, itt vagyok a felnőttek között, és harmadik lettem, nagyon örülök" - fogalmazott Kopasz, hozzátéve, hogy a péntek délutáni 500 méteres középfutam, az, hogy az előfutamból nem sikerült egyből a döntőbe jutnia, nem vett ki belőle plusz energiát.


Női K-2 1000 méteren az utolsó pillanatban változás történt, Bodonyi helyett ugyanis Hagymási Réka került Farkasdi Ramóna elé a hajóba, de a módosítás nem zavarta meg a magyarokat. Ugyan sokáig fej fej mellett haladtak a lengyelekkel, de féltáv után elléptek, s előnyüket folyamatosan növelve magabiztosan nyerték meg az öt egységet számláló döntőt.


"Tulajdonképpen két-három edzésen vagyunk túl, de Rékával már nagyon régóta versenyzünk együtt, ültünk már egy csapathajóban. Rögtön az első evezés során megvolt köztünk az összhang, így bizakodtunk, és gyakorlatilag minden csapás tökéletes volt a mostani pályánkban. Előre megbeszéltük a taktikát, amit sikerült higgadtan, tökéletesen végrehajtanunk" - fogalmazott Farkasdi. A felnőttek között ez az első jelentős eredménye a honvédos páros tagjainak.


Az ezres finálék után három 500-as éremcsata következett, s ezek közül az első - egy újabb női kajakos szám - ismét magyar sikert hozott. A Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta alkotta egység már 250 méternél is az élen haladt, s bár az ukránok és a lengyelek követték, a finisre is maradt még erő, ezzel Magyarország csapata megvédte címét ebben a számban (tavaly a később olimpiai bajnok egység nyert).


"A tegnapi előfutamban billegtünk, utána lejjebb állítottuk mindenkinek az ülését, úgyhogy most sokkal stabilabb volt alattunk a hajó. A végére én nagyon elfáradtam, egy kicsit szét is estem, de a csajok nagyon erősek voltak mögöttem" - mondta a vezérevezős Lucz Dóra. "Az elején úgy elmentünk, hogy szerintem sokkoltuk a mezőnyt. A végén aztán jött az a kis billegés, de örülök, hogy beértünk" - tette hozzá Takács Tamara.      


Női kenu kettes 500 méteren az idén két világkupát is megnyerő Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó favoritként szállt vízre, és érvényesítette is a papírformát. A győriek kettőse gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, ezzel a tavalyi harmadik hely után ezúttal a dobogó tetejére állhatott. "Nem igazán foglalkoztunk azzal, hogy esélyesek vagyunk, a belgrádi világkupán ráadásul megvertek minket a fehéroroszok, úgyhogy kemény csatára számítottunk" - fejtegette Balla. Hozzátette: az, hogy ez a szám felkerült az olimpia programjára, óriási motivációt ad nekik, sok energiát fektetnek ebbe a párosba, és mindig csiszolnak rajta, újítanak.


Arról, hogy mindhárom szombati fél kilométeres döntő magyar aranyat hozzon, a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Mozgi Milán alkotta férfi kajaknégyes gondoskodott, amely megvédte a címét - tavaly, Moszkvában Mozgi helyén még Somorácz Tamás ült. A magyar egység erőtől duzzadva lapátolt a győzelem felé, s megérdemelten kaparintotta meg ismét az aranyat.


"Úgy néz ki, hogy az ezer helyett az ötszáz négyes kerül az olimpiai programba, s ez látszik is a mezőnyön, minden ország erre a távra készítette az ütőképes négyesét. Nehezebb győzelem volt, mint a tavalyi, de nagy az összhang közöttünk, s ez látszott a teljesítményünkön is" - mondta Nádas, a kvartett vezérevezőse. Tótka hozzátette: még nem tudják, hogy a vb-n is indulhatnak-e ebben az összeállításban, de nagyon szeretnének.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com