Öt ország versenyzői, köztük dakarosok a gyulai terepralin

Szombaton és vasárnap rendezik meg Gyulán és környékén a Közép-európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a nyílt magyar tereprali-bajnokság következő futamát, a Skuba Cross-Countryt, amelyen öt ország versenyzői csapnak össze nyolc gyorsasági szakaszon és 560 kilométeren.A szervezők tájékoztatása szerint a csaknem 50 fős mezőnyben a magyarok mellett lengyel, cseh, szlovák és holland versenyzők állnak rajthoz öt kategóriában. A résztvevőknek szombaton és vasárnap is négy-négy gyorsasági szakaszt kell majd teljesíteniük a versenyen, amelyet eredetileg június elején rendeztek volna meg, de akkor a rendkívül csapadékos időjárás nem tette lehetővé a biztonságos lebonyolítást.

    
"Nagy megkönnyebbülés, hogy sikerült egy olyan dátumot találni a naptárban, ahová befért a futam, és mivel ezúttal sehol nem rendeznek hasonló viadalt, így több, a Dakar-ralin és az Africa Race-en is járt versenyzőt láthatunk itt, rajtuk kívül pedig három ország bajnokai is rajthoz állnak" - mondta Merkovics Viktor főszervező.
    

A mezőnyben a legnagyobb név a Dakar-ralit többször is megjárt cseh Miroslav Zapletal lesz. "Rengeteg érdeklődőre számítunk, ezért a biztonságos rendezés az egyik legfontosabb feladatunk" - jelentette ki Polgár László, a verseny szervezőbizottságának elnöke. Hozzátette, szombaton és vasárnap is olyan nézői pontokat jelölnek ki, ahonnan testközelből, de biztonságos körülmények között követhetik a száguldást az érdeklődők, a gyulai Vértanúk útján elhelyezett szervizparkba pedig ingyenes lesz a belépés.
    

A verseny mindkét nap 8.30-kor kezdődik, a díjkiosztóra vasárnap 16.30-tól kerül sor.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com