Phelps köszöni, de nem tér vissza

Bár rajongói még nem hagynak fel a reménnyel, Michael Phelps ismét megerősítette, hogy nem áll rajtkőre a 2016-os Rio de Janeiro-i Olimpián. Jól érzi magát, lazaság és boldogság van.   

Winners Press Conferences & Photocall - 2013 Laureus World Sports AwardsBár az abszolút rekorder múlt héten Rióban járt, de nem azért, hogy felmérje a terepet 2016-ra. A Laureus World Sports díjátadón vett részt, amelyen azért kapott díjat, mert londoni teljesítményével ő lett a valaha élt legtöbb érmet begyűjtött sportoló.

Phelps három olimpián összesen 22 érmet nyert, ebből 18 arany, 2 ezüst és 2 bronz. A legutóbbi 2012-es Londoni Olimpián méltóképpen fejezte be páratlan sportkarrierjét, hiszen négy arany- és két ezüstéremmel térhetett haza.

„Fantasztikus karrier volt, és elég őrület belegondolom, hogy vége. De a sportban már mindent elértem, amit szerettem volna.” – mondta a díjátadón a rekorder exúszó és így folytatta – „Remekül érzem magam. Szeretek így visszavonulva, stressz nélkül élni. Boldog, mosolygós, sokkal lazább és kipihentebb vagyok. Már régen vágytam erre és most ki szeretném használni. ”

A 27 éves amerikai úszó a nyáron jelentette be, hogy visszavonul. Sokan hangoztatták, hogy még vissza fog térni – többek között Ryan Lochte egykori amerikai csapattársa –, de Phelps döntése úgy tűnik végleges.

Londonban a 4 x 100 méteres gyorsváltóval ezüstérmet, 200 méteres pillangón szintén ezüstérmet nyert, a 4 x 200 méteres gyorsváltóval, 200 méter vegyesen, 100 méter pillangón és a 4 x 100 méteres vegyesváltóval a csúcsra ért.

Forrás: Examiner.com

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com