Rafael Nadal akadémiáján edz ősztől Valkusz Máté

A 14-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal mallorcai teniszakadémiáján edz ősztől Valkusz Máté, a junior világranglista korábbi éllovasa.

A magyar szövetség (MTSZ) - vasárnapi tájékoztatása szerint - Markovits László korábbi teniszező, a Vasas elnöke révén került kapcsolatba a spanyol akadémiával, amely júniusban nyitotta meg kapuit Manacorban, a világklasszis játékos szülővárosában.

valkusz-mate

"Édesapám vízilabdaedzői munkája révén Barcelonában nőttem fel, és ott kezdtem el versenyszerűen teniszezni" - közölte Markovits László. "Ennek köszönhetően számos kapcsolatra tettem szert a spanyol teniszvilágból. Rafael Nadal menedzsere, a korábbi elitjátékos, Carlos Costa is jó barátom, így merült fel, hogy én képviseljem az akadémiájukat itt Magyarországon. Az elmúlt hónapok egyeztetései után ott tartunk, hogy a Nadal akadémia hivatalos partnerévé válik az MTSZ, ajánlásom nyomán pedig Valkusz Máté személyében az első magyar játékos már ki is került Mallorcára."

A kétszeres országos bajnok hozzátette, a 16 éves Valkusz a mostani próbahetek után szeptembertől egy éven át jelentős időt tölt Spanyolországban edzésekkel, és együtt utazik versenyekre az ottani csapattal.

A Davis Kupa-válogatottat irányító Kuhárszky Zoltán - aki Valkusz Máté edzője is - néhány napot Mallorcán töltött a júniusi Roland Garros után, így testközelből is láthatta az akadémia működését.

"Szakmailag csak támogatni tudom az együttműködést, hiszen egy kivételes lehetőségről beszélünk. Az első tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy - függetlenül attól, hogy profitorientált vállalkozásról beszélünk - a Nadal Akadémián tényleg át akarják adni azokat az alapértékeket a profi hozzáállásról és a megfelelő sportemberi mentalitásról, melyek sikeressé tehetnek egy fiatal élsportolót" - mondta a kapitány, kiemelve, tanítványa a lehető legjobb helyre került.

Szűcs Lajos, a magyar szövetség elnöke kifejtette, a kormány támogatásának köszönhetően a sportág jelentős állami forrásokat kap, melyek révén lehetőség nyílik a nemzetközi szakmai együttműködések támogatására. "Rafael Nadal személye garancia számunkra a minőségre, az utánpótlás élversenyzőink számára pedig komoly motivációt jelenthet, hogy egyszer eljussanak erre az akadémiára" - hangsúlyozta.

Carlos Costa korábbi profi teniszező, aki jelenleg az akadémia technikai igazgatója, nagy lehetőségként tekint az együttműködésre: "Nagyon várjuk a közös munkát a Magyar Tenisz Szövetséggel és a magyar tehetségekkel. A Movistar Rafa Nadal Akadémia igazi otthonként szolgál a fiatal játékosoknak, érkezzenek a világ bármelyik tájáról. Alapvető célunk, hogy a mi növendékeink ne csak jó teniszezőké váljanak, hanem jó embereket is faragjunk belőlük. Az akadémián minden azokról az értékekről szól, amit Rafa, a családja és az egész csapat mellett volt szerencsém megtapasztalni az elmúlt tizenöt év közös munkája során."

Markovits László arról is beszélt, hogy itthon kik számára állhat nyitva ez az út: "Az első számú partner az MTSZ és az általa kiválasztott sportolók, de minden élversenyző számára adott lehet a lehetőség, nem elfelejtve, hogy a részvétel jelentős költséggel jár, és az akadémiai kapacitások is végesek. Az intézmény egyébként számos szolgáltatást nyújt a tanév során, ilyen az angol nyelvű középiskola, a teljeskörű étkezési és szálláslehetőség, a sportorvosi és rehabilitációs szolgáltatások és még számos egyéb sportszakmai lehetőség."

A klubelnök hozzátette, szeretne az együttműködésnek további sportszakmai többletet is adni, ennek jegyében zajlanak az egyeztetések arról, hogy 2017-től Budapesten is elinduljon a Rafael Nadal Tour, amely egy utánpótlás versenysorozat, a győztesei pedig testközelből is megismerkedhetnek majd a mallorcai akadémiával.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com