Szima Gábor: Varga és Jovanovic a DVSC-ben folytatja

Varga József másfél év után visszatér a DVSC-TEVA-hoz, és a Ferencvárostól átigazolt Aleksandar Jovanovic is Debrecenben folytatja labdarúgó-pályafutását - jelentette be Szima Gábor, a klub elnöke kedden sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban.

Az elnök hozzátette, hogy további erősítésekre is készülnek: három posztra keresnek játékost, gyors védőre, középpályásra és csatárra is szükségük lenne. Szima Gábor bejelentette azt is, hogy Bernáth Csaba befejezi aktív pályafutását, Dombi Tibor pedig a Debrecen második csapatának játékos-edzője lesz, de elképzelhető, hogy pályára lép az első csapatban is. Bernáth Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: nehezen hozta meg a döntést a visszavonulásról, de szinte mindent elért, amit szeretett volna. Játszott a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, sokszoros bajnok, és egyedüliként a csapatból 1996 óta minden sikernek részese volt. A 35 éves játékos 301 mérkőzésen szerepelt a DVSC-ben.

foci"Ez az életem" - jelentette ki Dombi Tibor, örömmel fogadva klubja ajánlatát, hogy játékos-edzőként folytathatja a munkát a DVSC-nél.  Varga József, a kölcsönben másfél évig Angliában futballozó középpályás, aki a Middlesbrough színeiben 34 mérkőzésen lépett pályára, azt mondta: "tudom, hogy erős a keret, nincs bérelt hely, de mindent megteszek, hogy ismét pályára léphessek a Lokiban". A szerb Aleksandar Jovanovic "trófeákat gyűjteni" érkezett Debrecenbe a Ferencvárostól. Úgy véli, "új csapata tudja, hogyan kell győzni, trófeákat gyűjteni" és ennek szeretne részese lenni.

A további csapaterősítéssel kapcsolatban Szima Gábor megerősítette, hogy optimális esetben egy hátvédet, egy középpályást és egy csatárt szeretnének a csapathoz hozni, de - mint megjegyezte - "a jelenlegi anyagi helyzetben ebbe a keretbe meghatározó játékost szerződtetni nagyon nehéz". Ugyanakkor Szima Gábor szerint - ellentétben az egy évvel korábbi helyezettel - most nincs szerződtetési kényszer a klubnál. A jelenlegi keret erős, bízik ebben a játékosállományban, hogy sikeres lehet. Kondás Elemér vezetőedző közölte: kedden megkezdték a felkészülést, szombaton Tiszaújvárosban bemutató mérkőzést játszanak, a jövő héten pedig edzőtáborba mennek Balmazújvárosba. Megjegyezte, hogy 2009-ben is Balmazújvárosban edzőtáboroztak, amikor BL-csoportkörbe jutott a csapat.

A következő hetek programját ismertetve elmondta, a július 5-i, francia Olympique Lyon elleni felkészülési mérkőzésre már kaphatók a jegyek, egy nappal később a Nyíregyházát fogadják az Oláh Gábor utcai stadionban, július 11-én Szuperkupa-döntőt vívnak a Puskás Ferenc Stadionban, július 12-én pedig a székely válogatottal játszanak Debrecenben, illetve várják a június 23-i BL-sorsolást.
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com