Valter: sikerülhet szép eredményt elérni

Valter Attila szeretne szép eredményt elérni, ugyanakkor nem számszerűsítette célkitűzését az országúti kerékpárosok ausztráliai világbajnokságának vasárnapi mezőnyversenyére.A 24 esztendős magyar bajnok bringás szombaton érkezett meg a wollongongi vb helyszínére, és mint az M1 aktuális csatornának elárulta, némi nehézséget okozott számára, hogy ruhái csupán kétnapos késéssel érkeztek meg. Utolsó hosszú edzését szerdán végezte el a 266,9 kilométeres viadal előtt.
    

Az elmúlt évek válogatott versenyeinek tapasztalatain okulva nem akart számszerű célt kitűzni. Kiemelte, a formája megfelelő a jó szerepléshez, ám kemény dolga lesz neki, és a pénteken az U23-asok versenyében érdekelt Fetter Eriknek is, hiszen mindketten egyedül lesznek a mezőnyükben, míg más nemzetek akár 6-8 versenyző között oszthatják meg a feladatokat. Hozzátette, a pálya karakterisztikája mindkettejüknek fekszik, a két szeptemberi kanadai egynaposhoz hasonlít: Québecben Valter 27., Montréalban 18. lett.
    

"Tudom, hogy fejlődtem, jobb vagyok és nyugodt. Sikerülhet szép eredményt elérni" - hangsúlyozta, ugyanakkor kiemelte: csak azt tűzte ki célul a vasárnap közép-európai idő szerint hajnali 2.15-kor kezdődő viadalra, hogy magabiztosan versenyezzen és jól helyezkedjen. Rámutatott: a klubjában szerzett tapasztalatait beépítve válogatott színekben is szeretne előre lépni, ugyanakkor ez az eredményben elsőre még nem biztos, hogy meg fog jelenni.
    

"Elismernek klubszinten, mikor nagy versenyeken szerepelek, szeretném, ha a magyar mezre is így tekintenének" - tette hozzá. Az esztendő végén a Groupama-FDJ-től a Jumbo-Vismához szerződő Valter kiemelte, jelenleg még a francia klubcsapat nyújt segítséget számára - például a francia válogatott vitte ki Ausztráliába a kerékpárjait -, az utolsó versenye után utazik ki majd először Hollandiába. A tervek szerint három olaszországi egynaposon, köztük utolsóként a lombardiai körversenyen zárja az évet. "Örülnék, ha nem itt érne véget a szezonom a világbajnokságon. Kivéve, ha nyerek..." - fűzte hozzá nevetve Valter.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com