Vertonghen már az öngólosok rangsorában is csúcstartó

Jan Vertonghen lett a legidősebb labdarúgó, aki Európa-bajnokságon öngólt szerzett az IFFHS szerint.A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet anyagában a Franciaország- Belgium (1-0) nyolcaddöntő kapcsán kiemelte, hogy 157., és vélhetően utolsó válogatott meccsén Vertonghen - aki e mutatóban nemzeti rekorder -, nemzetközi pályafutása során először talált be a saját kapujába. Mindezt 37 évesen és 68 naposan tette, ezzel az Eb-ken öngólt szerző legidősebb játékosok korlistáján is az élre ugrott.
    

A mostani Eb-n Franciaország mindkét győzelmét - a belgák előtt az osztrákok ellenit is - öngólnak köszönhette, Vertonghené pedig összességében már az ötödik ilyen találat volt, amellyel a rivális csapat játékosa a franciákat kontinensviadalon segítette. A portugál Diogo Costa lett az első kapus a labdarúgó Eb-k történetében, aki a büntetőpárbajban három 11-est hárított, miközben egyszer sem vették be a kapuját - írta az IFFHS a hétfői hosszabbításos meccsről, amelyet a nyolcaddöntőben Portugália és Szlovénia vívott egymással. A 39 éves portugál sztár, Cristiano Ronaldo az első futballista, aki kontinensviadalon a rendes játékidőben (90 vagy 120 perc alatt) két büntetőt is elhibázott: a szlovénok elleni mérkőzésen Jan Oblak kitenyerelte a lövését, 2016-ban pedig, az osztrákokkal játszott meccsen a kapufát találta el.
    

A csúcstartóként a hatodik Európa-bajnokságán szereplő Ronaldo, aki a portugál továbbjutást hozó hétfői találkozón a tizenegyesét a szétlövéskor már értékesítette, a mostani Eb-n mindenkinél többször próbálkozott kapura lövéssel, de 20 kísérletéből egyszer sem született gól. Ronaldo csapattársa, a hátvéd Pepe lett a legidősebb játékos 41 évesen és 126 naposan, aki az egyenes kieséses szakaszban világbajnokságon vagy Eb-meccsen szerepelt, megdöntve ezzel Peter Shilton rekordját, aki az 1990-es vb-n 40 évesen és 192 naposan védte az angolok kapuját az olaszok elleni bronzmérkőzésen. A németországi Eb-n már eddig 10 öngól született, ugyanannyi, mint az előző Európa-bajnokságon összesen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com