Vívó-vb - Rédli András is nyolcaddöntős

Szász Emeséhez hasonlóan Rédli András is túljutott az első két fordulón a kazanyi vívó-világbajnokságon. A férfi párbajtőrözők 64-es táblájára ugyancsak feljutott további három magyar, Boczkó Gábor, Somfai Péter és Szényi Péter ugyanakkor az első körben kikapott.

vívásAz idén Európa-bajnok Rédli ráijesztett az érte szorítókra, Yuval Shalom Freilich ellen ugyanis az elején korántsem vívott hatékonyan. Az izraeli meglepetésre 7-4-re elhúzott, majd a szünet utáni első tust is ő adta, a magyar párbajtőröző azonban, aki a pihenő alatt távolról is jól érzékelhetően rendkívül elégedetlen volt, megrázta magát, szép akciókkal felzárkózott, aztán további egylámpás találataival elbizonytalanította ellenfelét.

Következő pástra lépése alkalmával is megdolgozott a sikerért. A kanadai Hugues Boisvert-Simard-ral 10-10-ig együtt haladt, de azután már csak az ő zöld lámpája villant fel. A párbajtőrre nagyon is jellemző asszót láthattak a nézők: sokáig megjósolhatatlan volt, ki lesz a győztes, aztán hirtelen minden nagyon gyorsan eldőlt.
A másik három magyar indulónak viszont nem sikerült nyernie már az első mérkőzésén sem.

Boczkó Gábor, aki egyéniben volt már világbajnokságon bronzérmes is, Eb-n pedig háromszor győzött, kiélezett asszót vívott Pavel Pitrával. A mérkőzés elején többnyire a magyar vívó vezetett, később inkább a cseh. Boczkó 7-10-nél nehéz helyzetbe került, de 12-12-nél utolérte ellenfelét, majd 13-12-re és 14-13-ra már nála volt az előny. Ekkor a hirtelen agresszívan támadó Pitra a pást végén elérte őt, majd következett a ráadás, amelyben megint a cseh szúrása volt pontosabb.

"Verhető ellenféltől kaptam ki. Ő jobban vívott annál, ahogy szokott, én pedig rosszabbul - kezdte értékelését csaknem egy órával az asszó után az akkor még mindig letört Boczkó. - Azért fáj különösen a vereség, mert a hátrányomat ledolgoztam, aztán a végén kétszer meglepett a cseh fiú."
Elmondta még, hogy az egész éve nem sikerült jól.

"Novemberben elszakadt a vállamban három szalag, emiatt gyakorlatilag fél évig nem edzettem rendesen. Közben körülbelül hat-nyolc kiló izom jött le rólam, és ezt érzem is a versenyeken. Az én vívásom a dinamikára, az atletikusságra épül, így most hiába csinálom meg az akciókat, valami apróság a végén hiányzik" - mondta.
Hozzátette még, hogy a világbajnokságra lázzal, hasmenéssel járó vírusos betegséggel jött ki, s bár egy napja már viszonylag jól érezte magát, azért a dinamikára ez is kihatással lehetett, majd megismételte, hogy nagyon bántja a vereség, mert a hátráltató körülményekkel együtt sikerült ledolgoznia hátrányát, végül mégsem léphetett tovább.

Egy tussal kapott ki Csang Cseng-csiétől a selejtezőben remekül vívó Somfai Péter is, de ő jórészt ment az ellenfele után, mivel 2-2-től végig a kínai vezetett. A magyar párbajtőröző többször is három-négytusos hátrányba került, 12-13-nál azonban felcsillant a remény. Akkor viszont már csak kilenc másodperc volt hátra, ráadásul a következő akció után Csang örülhetett, a végére pedig egy együttes találat maradt.

"Taktikai hibát követtem el. A kínaiak ellen általában nem jó, ha előre megy az ember és támadni próbál, de mint utóbb kiderült, most ezt kellett volna tenni, mert ilyen akciókból voltam eredményes" - összegzett Somfai.
Szényi Péter Ruszlan Kurbanovtól kapott ki öt tussal úgy, hogy 3-3 után végig a kazah vezetett.
Eredmények:
a 64 között:
Rédli András-Yuval Shalom Freilich (izraeli) 14-10
Pavel Pitra (cseh)-Boczkó Gábor 15-14
Csang Cseng-csie (kínai)-Somfai Péter 15-14
Ruszlan Kurbanov (kazah)-Szényi Péter 15-10
a 32 között:
Rédli - Hugues Boisvert-Simard (kanadai) 15-10

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com