Vívó-vb - Szilágyi legyőzte Limbachot, negyeddöntős

Harmadik mérkőzését is megnyerte, ezzel negyeddöntőbe jutott Szilágyi Áron a kazanyi vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.

Az osztrák Mathias Willau és a grúz Sandro Bazadze legyőzése után Szilágyi egy igazi "nagyágyúval" találkozott, a német Nicolas Limbach ugyanis - akin keresztül az út a legjobb nyolc közé vezetett - 2009-ben világbajnok volt, majd kétszer ezüstérmes, 2007-ben pedig bronzot nyert.

vivas_vivo_vb_2011Az asszó végig kiélezett volt, érződött, hogy mindkét vívó tart egy kicsit a másiktól. A szünet Limbach 8-7-es vezetésénél kezdődött, majd a pihenő után az olimpiai bajnok magyar kardozó 10-8-ra fordított. Később 12-10-nél is vezetett két tussal, de a német egyenlített. A következő akciónál a tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes Szilágyi látványos védés-visszavágással szerzett pontot, aztán a német egyenlítését követően, kétszer is megelőzte ellenfelét.

Edzőjével, Somlai Bélával összemosolyogtak a győzelem után, majd Szilágyi gyorsan elvonult, hogy felkészüljön a következő asszóra, miközben a pásthoz legközelebbi sarokban, a kordonok mögött a magyar küldöttség tagjai elemezgették elégedetten a párharcot.

Eredmények:
a 64 között:
Szilágyi Áron-Mathias Willau (osztrák) 15-6
Decsi Tamás-Seppe van Holsbeke (belga) 15-9
Oh Eun Szeok (dél-koreai)-Gémesi Csanád 15-11
Alekszej Jakimenko (orosz)-Szatmári András 15-10
a 32 között:
Szilágyi-Sandro Bazadze (grúz) 15-14
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Decsi 15-3
a 16 között:
Szilágyi-Nicolas Limbach (német) 15-13
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com