Vranjes szerint rossz döntés volt a duplázás

Ljubomir Vranjes szerint rossz döntés volt részéről, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként és a Telekom Veszprém vezetőedzőjeként is dolgozott párhuzamosan."Veszprémben többször hangsúlyozták, hogy a magyar válogatott is nagyon fontos, összpontosítsak arra is. A válogatottnál ugyancsak elhangzott, hogy a Veszprém is nagyon fontos, arra is koncentráljak, vagyis nem ez volt a probléma. Egyszerűen rossz döntés volt, hogy mindkét csapatot én irányítsam, nem kellett volna dupláznom" - nyilatkozta a svéd edző a német-dán közös rendezésű világbajnokságon a koppenhágai Royal Arenában az M4 Sportnak.

    
Hangsúlyozta, a válogatott sikeréhez olyan kézilabdázók kellenek, akik sokat játszanak magas szinten, a klubcsapatánál viszont mindig a győzelem volt a célkitűzés, ezért sokszor nem volt lehetősége a magyarokat játszatni. Hozzátette, megpróbált mindkét oldal elvárásának megfelelni, de nagy nyomás volt rajta.
    

Vranjes 2017 nyarán vette át a válogatott és a Veszprém irányítását, de tavaly október elején mindkét csapat éléről távoznia kellett. A nemzeti együttes az irányításával nyeretlenül, három vereséggel búcsúzott az egy évvel ezelőtti, horvátországi Európa-bajnokságon, nyáron viszont Szlovénia bravúros búcsúztatásával kijutott a mostani világbajnokságra. A Veszprémmel megnyerte a Magyar Kupát, de nem sikerült megvédenie a bajnoki címet, illetve már a rájátszás első fordulójában kiesett a Bajnokok Ligájából.
    

Vranjes elárulta, veszprémi menesztését követően szeretett volna továbbra is a magyar válogatott szövetségi kapitánya maradni, de nem volt rá lehetősége. "Továbbra is Budapesten élek, és ez még körülbelül egy évig így lesz. Nagyon szeretem a várost, és van egy cégem, most azzal foglalkozom. Sok időt töltök a családommal, valamint azzal, hogy mit fogok csinálni a jövőben" - nyilatkozta Ljubomir Vranjes, aki a svéd sportsajtó értesülései szerint hamarosan átveszi hazájában az IFK Kristianstad csapatának irányítását.
    

A teljes interjú csütörtök este, a magyar-svéd világbajnoki csoportmérkőzés előtt lesz látható az M4 Sporton.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com