A cseh külügyi és védelmi tárca helyeselte a légicsapást, Zeman szóvivője viszont bírálta

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Milos Zeman államfő szóvivője viszont bírálta a történteket.A Nyugat támadása üzenet mindenkinek, aki a jövőben továbbra is használni akar vegyi fegyvereket Szíriában - állapította meg nyilatkozatában a cseh külügyminisztérium. "Az Európai Unióval és a többi szövetségessel együtt felszólítjuk a konfliktusban résztvevő összes felet, hogy járuljon hozzá a feszültség csökkentéséhez, újítsák fel a béketárgyalásokat a politikai megoldás érdekében" - olvasható a dokumentumban.

    
"Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország világosan kinyilvánította, hogy a vegyi fegyverek bevetését semmiképpen sem lehet megtűrni" - írta Karla Slechtová cseh védelmi miniszter a Twitteren megjelent bejegyzésében. Milos Zeman köztársasági elnök szóvivője szerint viszont a katonai megoldásnak az utolsónak kellene lennie a lehetséges megoldások sorában.    


"A katonai megoldás mindig a legutolsó" - állította Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a Twitteren megjelent bejegyzésében. Ovcácek egy későbbi bejegyzésében bírálta a cseh újságírókat és a civil szervezeteket, akik szerinte lelkesen támogatják a szíriai háború folytatását.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com