Csak orvosi engedéllyel látogatható a kórházban fekvő államfő

Milos Zeman cseh államfőt ezentúl csak az látogathatja meg a prágai Központi Katonai Kórházban, aki erre az elnök kezelőorvosától előzetes engedélyt kap - jelentette be pénteken a cseh rendőrség.

Beteg a cseh államfő, hivatalos programját lemondták

Megbetegedett Milos Zeman cseh államfő, ezért a következő napokra tervezett hivatalos programját lemondták - jelentette be Jirí Ovcácek elnöki szóvivő pénteken Prágában.

Kórházba került Milos Zeman cseh államfő

Kórházba szállították kedden Prágában Milos Zeman cseh államfőt, ennek konkrét okát azonban sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, személyi jogokra hivatkozva.

A cseh államfő felmentette tisztségéből a kulturális minisztert

Milos Zeman cseh államfő július 31-i hatállyal felmentette tisztségéből Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális minisztert - közölte hétfőn Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a Twitteren.

Áder: minél többeknek el kell menni szavazni

Minél több embernek élnie kell demokratikus jogaival és el kell mennie szavazni a május végi európai parlamenti (EP-) választáson - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután cseh kollégájával, Milos Zemannal tárgyalt.

Zeman kinevezte az új cseh kormányt (2.rész)

Kinevezte az új cseh kormányt szerdán Milos Zeman köztársasági elnök.

Zeman kinevezte az új cseh kormányt

Kinevezte az új cseh kormányt szerdán Milos Zeman köztársasági elnök.

Leginkább Zemanban bíznak a csehek, de Orbán Viktor is az élmezőnyben van

Leginkább Milos Zeman cseh államfőben bíznak a csehek, de Orbán Viktor magyar kormányfő is az élmezőnyben van.

Orosz szóvivő: egyre jobban körvonalazódnak a brit kormány csalásai

Egye jobban körvonalazódnak a brit kormány csalásai - írta Facebook-bejegyzésében pénteken Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, miután Milos Zeman cseh elnök elismerte, hogy Csehország, ha kis mennyiségben is, de állított elő és tárolt a Novicsok osztályú idegbénító hatóanyagból.

A cseh külügyi és védelmi tárca helyeselte a légicsapást, Zeman szóvivője viszont bírálta

A cseh külügy- és védelmi minisztérium helyeselte a Szíria elleni légitámadást, amelyet az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország hajtott végre szombatra virradóra, Milos Zeman államfő szóvivője viszont bírálta a történteket.

Milos Zeman marad a Cseh Köztársaság elnöke (2. rész)

Milos Zeman jelenlegi államfő szombaton megvédte bársonyszékét és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke.

Milos Zeman marad a Cseh Köztársaság elnöke

Milos Zeman jelenlegi államfő szombaton megvédte bársonyszékét, és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke.