Milos Zeman bocsánatot kért az izraeli elnöktől egy cseh diplomáciai állásfoglalás miatt

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Milos Zeman cseh államfő hétfőn Prágában bocsánatot kért Jichák Hercog izraeli államfőtől amiatt, hogy Csehország a közelmúltban nem csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyek nyíltan elutasították az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egy éve létrehozott bizottság Izraelt bíráló jelentését.A cseh államfő izraeli vendégével a Hradzsinban tartott közös sajtótájékoztatót. Ott nyilatkozva Jan Lipavsky külügyminisztert nevezte meg felelősnek a szerinte hibás cseh diplomáciai lépésért.
    

A kalózpárti Jan Lipavsky vezette külügyminisztérium az üggyel kapcsolatban már korábban közölte: Csehország már tavaly májusban nyilvánosságra hozta álláspontját, amikor nem szavazta meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában az új izraeli bizottság létrehozását. "Ez az álláspontunk továbbra is érvényes" - szögezte le a cseh diplomáciai tárca.
   

A közelmúltban kiadott jelentésében a frissen létrehozott bizottság úgy fogalmazott, hogy az Izrael és a palesztinok közt fennálló feszültség legfőbb okait a palesztin terültek izraeli megszállásában, valamint abban kell keresni, hogy Izrael hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a palesztin lakosság irányában. Az izraeli-palesztin konfliktus befejezésének alapvető feltétele a palesztin területek izraeli megszállásának befejezése - mutattak rá a dokumentumban.
   

Milos Zeman és Jichák Hercog prágai tárgyalásaikon egybehangzóan elítélték a bizottság jelentésének megállapításait. Zeman elmondta: leveleket kapott a csehországi zsidó közösségektől, valamint az Izraellel együttműködő szervezetektől, amelyek elhibázottnak minősítették a cseh diplomácia álláspontját. "Cseh elnökként ezért szeretnék elnézést kérni a cseh állam ezen állásfoglalásáért" - jelentette ki Milos Zeman az újságírók előtt.
    

Az izraeli államfő prágai nyilatkozatában ezt a témát nem érintette. Pozitívan reagált viszont Milos Zeman azon igyekezetére, hogy az izraeli cseh nagykövetség székhelyét mihamarabb helyezzék át Tel-Avivból Jeruzsálembe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com