A szerb elnök szerint Belgrád örökké hálás lesz Milos Zemannak

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Milos Zeman nagyon népszerű Szerbiában, mert olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, amilyenre nem volt példa Európában, megmutatta, hogy a nagy és bátor emberek írják a történelmet, és a tettéért Szerbia és a szerb nép örökké hálás lesz neki - mondta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök hétfőn Belgrádban, a cseh hivatali kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón.A szerb államfő arra utalt, hogy Milos Zeman többször is bírálta Koszovót, amiért az 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, és arról is beszélt, felülvizsgálná Koszovó függetlenségének cseh elismerését, és támogatná annak visszavonását. Négy évvel ezelőtti belgrádi látogatása alkalmával a cseh államfő úgy fogalmazott: egy háborús bűnösök által vezetett államnak nincs helye a demokratikus országok között.
    

Amit Koszovóval kapcsolatban mondott, azt a szerbek soha nem felejtik el - húzta alá Aleksandar Vucic. A szerb elnök arra is rámutatott, hogy Szerbia és Csehország diplomáciai és gazdasági kapcsolatai az utóbbi években jelentősen javultak, a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom például tavaly elérte az 1,7 milliárd eurót, és a várakozások szerint idén eléri a kétmilliárdot. Számos téren működik együtt a két ország - fűzte hozzá, majd arra is kitért, hogy a fegyvergyártásba történő beruházásokról is egyeztettek. Mint mondta, sem Szerbia, sem Csehország nem ad el fegyvert sem Oroszországnak, sem Ukrajnának, de a cél az, hogy sok más országgal legyen ilyen együttműködésük.
    

Milos Zeman közölte: méltányolja, hogy Szerbia is elítélte Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, mert nem engedhető meg, hogy bármely ország megtámadja a szomszédját. A cseh elnök arra emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt, a szerb elnök prágai látogatása alkalmával bocsánatot kért, amiért - noha Csehország a NATO tagja -, engedélyt adott arra, hogy 1999-ben - Jugoszlávia bombázása idején - a NATO gépei használhassák a cseh légteret.
    

Elhangzott: mind Szerbia, mind Csehország elítéli Oroszország Ukrajna elleni támadását, tiszteletben tartja Ukrajna területi egységét, és továbbra is küld humanitárius segélyt Ukrajnának, ugyanakkor Szerbia az egyetlen ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen. Aleksandar Vucic hozzátette, erre a lépésre könnyű magyarázatot adni, különösen annak fényében, hogy Szerbiának már vannak tapasztalatai a büntetőintézkedésekkel kapcsolatban.
    

Ezúttal nem fejtette ki, de a szerb elnök korábban már beszélt arról, hogy a szankciók Jugoszláviával szemben sem voltak hatékonyak, ezért Belgrád úgy véli, Moszkvával szemben sem lehetnek eredményesek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com