A húszik vezetője az Izrael elleni katonai műveletek fokozásával fenyegetőzik

A húszik vezetője megfenyegette Izraelt, hogy fokozza a zsidó állam elleni katonai műveleteket. Eközben az Egyesült Államok lőtte a húszik jemeni állásait, a húszik pedig negyedszer támadták a USS Harry Truman amerikai repülőgép-hordozót a Vörös-tengeren.Abdel-Malik al-Húszi, a jemeni milícia vezetője a húszik ellenőrzése alatt álló al-Maszíra televízióban arról beszélt, hogy "az izraeli ellenség újraindította a palesztinok népirtását a Gázai övezetben az Egyesült Államok kezdeményezésére." Egyben megfenyegette Izraelt, hogy fokozza a zsidó állam elleni katonai műveleteket válaszul a Gázai övezetre kedden mért csapásra, amelynek következtében több százan vesztették életüket.

Kedden az izraeli légierő megsemmisített egy Jemenből kilőtt rakétát, mielőtt az beléphetett volna az ország légterébe. Elővigyázatosságból légiriadót rendeltek el a Negev-sivatag középső és déli részén - áll a izraeli hadsereg (IDF) közleményében.

Kedd este az Egyesült Államok csapást mért a húszik katonai állásaira Szaadáb tartományban, az ország északnyugati részén - számolt be az al-Maszíra televízió a részletek ismertetése nélkül.

Válaszul a húszik szerda hajnalban már a negyedik támadást hajtották végre a USS Harry Truman amerikai repülőgép-hordozó ellen a Vörös-tenger északi részén rakétákkal és drónokkal.

Március 15-én az Egyesült Államok komoly légitámadást indított Jemenben a húszik ellenőrzése alatt álló területeken. A hadművelet célja az amerikai érdekek védelme és a hajózás szabadságának biztosítása.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com