Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
Egy napon belül immár harmadszor támadták szerda reggel Jemenből a húszi lázadók ballisztikus rakétával Izraelt.
Jemenből rakétát indítottak Izrael ellen csütörtök hajnalban négy órakor, az ország középső részén megszólaltak a légvédelmi szirénák.
A húszik vezetője megfenyegette Izraelt, hogy fokozza a zsidó állam elleni katonai műveleteket.
Hollandia támogatja az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak a jemeni húszi lázadók ellen folytatott hadműveleteit - jelentette ki a holland ügyvivő kormány pénteken.
Jemenben a 2018-as év nagy részében továbbra sem csillapodtak a harcok a kormányerők és az Irán támogatását élvező húszi csapatok között, és bár az év végén felcsillant a béke reménye, a decemberi tárgyalások során elért eredmények törékenynek tűnnek.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, amerika, 18+, összeesküvés elmélet
Hét muszlim ország felé keményít be Trump az USA-ba való utazást illetően!
Jemenben egyre rosszabb a helyzet a háború miatt, már 3 millió embernek gond a napi ételhez való hozzájutás. Közülük másfél millió gyerek pedig éhezik.
Az éhezés olyan mértékűvé vált, hogy az embere...
Megrázó videó került fel az internetre, amelyben egy 10 éves kislány üzen a világnak.
A kis Yara a háború sújtotta Jemenben él és attól tart, hogy nem éri meg a felnőttkort a háború miatt, amelyben m...
Egy 2300 éves jemeni műtárgy kiállításával hívja fel a figyelmet a londoni British Museum az arab országban dúló polgárháború kulturális örökségeket is érintő pusztítására.
A brit intézmény a világ...
Sokkoló képek járták be az internetet a napokban egy jemeni 5 hónapos kisfiúról, aki az éhhalállal küzdött.
Sajnos a fotók után két nappal a súlyosan alultáplált Udai Faisal belehalt az éhezésbe.
...
Az Újságírók Védelmében Bizottság (Committee to Protect Journalists, CPJ) és a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezetek álláspontja szerint idén munkája miatt közel 70 újságírót öltek me...
