Kaja Kallas, az EU külügyi biztonságpolitikai főképviselője hétfőn reményét fejezte ki, hogy Kína befolyását felhasználva ráveszi Iránt a Hormuzi-szoros újranyitására, amelynek hajóforgalma "óriási hatással van a világ legkiszolgáltatottabb rétegeire".
Kína a nemzetközi közösséggel együttműködve továbbra is támogatni kívánja a közel-keleti béketárgyalásokat, valamint konstruktív szerepet kíván játszani a térség tartós békéjének megteremtésében – közölte a kínai külügyi tárca szóvivője az iráni helyzettel kapcsolatban pénteken.
Az Európai Unió folyamatos kapcsolatban áll a felekkel és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazó regionális szereplőkkel, amelynek során a legnagyobb kihívást a diplomácia útjainak előmozdítása jelenti, ami valóban hozzájárulna a háború befejezéséhez.
Kína határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alap és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli illegális egyoldalú szankciókat - jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
Pekingben tárgyalt szerdán Vang Ji kínai és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az iráni-amerikai egyeztetésekről, a közel-keleti helyzetről és a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Az amerikai hadsereg "pusztító tűzerejével" néznek szembe azok az iráni erők, amelyek megtámadják a Hormuzi-szorosban közlekedő kereskedelmi hajókat vagy amerikai egységeket - közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter kedden Washingtonban.
Irán az utolsó pillanatban lemondta részvételét, Oroszország pavilonja csak néhány napig tart nyitva, Ukrajna pedig a donyecki Pokrovszkból érkező műalkotással lesz jelen a Velencei Biennálé 61. Nemzetközi Művészeti Kiállításán.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter kedden óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy katonai eszközökkel kezelje a Hormuzi-szoros blokádja miatt kialakult válságot.
Olaszországban és Európa egészében gyógyszerhiányhoz vezethet, ha a Hormuzi-szoros tovább lezárása miatt a főhatóanyagok nem érkeznek meg a Közel-Keletről - jelentette ki Orazio Schillaci olasz egészségügyi miniszter szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Olaszország
Az iráni háború további elhúzódására tekintettel nem számíthat többé tabunak az európai stabilitási és növekedési paktum ideiglenes felfüggesztése - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.
A Perzsa-öböl országaiban kezdett körutat szerdán Keir Starmer brit miniszterelnök, aki a Downing Street tájékoztatása szerint az iráni háborúban elért tűzszünet fenntartását és a konfliktus tartós megoldását igyekszik biztosítani.
Kulcsfontosságú, hogy folytatódjanak a konfliktus tartós megoldására irányuló tárgyalások - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.