Eurostat: az előző hónaphoz képest négyezerrel többen adtak be menedékjog iránti kérelmet júliusban az EU-ban

Júliusban, az előző év azonos hónapjának adataihoz képest 7,5 százalékkal kevesebben, 74 695 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, az adat azonban több mint négyezerrel magasabb a júniusi számoknál.

Kínába érkezett a szíriai elnök

Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön megérkezett a kelet-kínai Hangcsouba, így csaknem húsz év után látogat ismét az ázsiai országba, első alkalommal a több mint egy évtizede tartó diplomáciai elszigeteltség és a félmillió halálos áldozatot követelő polgárháború kezdete óta.

Uniós főképviselő: az EU idén 1,5 milliárd euróval, jövőre 560 millió euróval segíti a Szíriában élőket

Az Európai Unió 2023-ban 1,5 milliárd eurót , 2024-ben pedig 560 millió eurót bocsát a Szíriában élők, valamint a régióban tartózkodó menekültek és befogadó közösségeik rendelkezésére - közölte Josep Borrell.

A Műegyetem mérnökei segítik a törökországi földrengés kárfelmérését

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) négy szakértője török kollégáikkal a károk felmérésében, valamint a mélyből történő mentés biztonságossá tételében vesznek részt a földrengés sújtotta Hatay tartományban - közölte az egyetem az MTI-vel hétfőn.

Novák Katalin együttérzéséről biztosította a földrengés szír áldozatainak hozzátartozóit is

Novák Katalin köztársasági elnök együttérzéséről biztosította a földrengés szír áldozatainak hozzátartozóit is.

Románia humanitárius segélyt küld Szíriának

Románia négyszáz földrengéskárosult ideiglenes elhelyezésére és ellátására elegendő humanitárius segélyt küld Szíriának - döntött csütörtöki ülésén az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).

Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet

Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a földrengés miatt otthontalanná lett családok támogatására a 1353-as adományvonalon indít gyűjtést.

Putyin segítséget ajánlott fel Erdogannak és Aszadnak a földrengés miatt

Segítséget ajánlott fel török és szíriai hivatali partnerének a földrengés utáni mentési munkálatokhoz hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.

Erdogan újabb észak-szíriai szárazföldi hadműveletre tett utalást

Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette szerdán Ankarában, hogy a most folyó észak-szíriai török légihadjárat "csak a kezdet", és országa "a legmegfelelőbb időben" szárazföldön is újból be fog avatkozni a térségben.

Aknagránátok hullottak Szíria felől a törökországi Karkamis településre, halottak

Aknagránátok hullottak Szíria felől a délkelet-törökországi Karkamis településre.

Damaszkusz tiltakozik a szíriai menekültek visszatelepítését célzó ankarai terv miatt

Damaszkusz tiltakozását fejezte ki Ankara felé a török kormány azon terve ellen, miszerint Törökország egymillió szíriai menekültet szállítana az arab ország északi, törökbarát csoportok ellenőrizte részébe - jelentette vasárnap a Middle East Monitor című, londoni székhelyű hírportál.

Elfogtak Németországban négy, Szíriából hazaszállított nőt

Előzetes letartóztatásba helyeztek csütörtökön Németországban a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet támogatásának gyanúja miatt négy nőt, akit Szíriából szállítottak haza - közölte a szövetségi ügyészség.