Bakondi György: a szíriai rezsim bukása újabb menekülthullámot is elindíthat

A szíriai rezsim bukását követően kérdéses, hogy demokratikus vagy erőszakos jövőt él-e meg az ország, de a legvalószínűbb, hogy újabb migráció indul meg Szíriából - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Bakondi György közölte: hatalmat átvevő csoportok ígérete szerint márciusig ideiglenes kormányt alakítanak, majd demokratikus választásokat írnak ki, ezzel szemben a rezsim megbukása óta több "erőszakra mutató körülmény" állt elő, s bizonytalan az állam sorsa.

Elmondta, az ország ma is amerikai, orosz és iráni befolyásolási övezetnek számít, hiszen a nyugatiak az Iszlám Állam állásait bombázták, az oroszok a rezsim után is maradhatnak, míg a jelenleg - a szintén szír célpontokat is támadó - Izraellel hadakozó irániak mindig is erős szerepet játszottak az ország életében. Mint mondta, a "sokismeretlenes egyenlet" jövőbeni megoldása mutatja majd meg, hogy újabb menekülthullám indul-e meg az arab országból Európa felé, vagy esetleg a kontinensen lévő szírek megkezdik-e a visszatelepedést.

Az Európában élők jelentős része véleménye szerint a nyugodt élet reményében érkezett, s meg is találta számításait, így aggályos lehet hazatérésük a háború sújtotta országukba. Bakondi György szerint könnyen lehet, hogy az Aszad-rezsimben szerepet vállalókkal és egyes népcsoportokkal megpróbálnak leszámolni, így a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy ismét tömegesen indulnak el menekültek Szíriából Törökország, majd a balkáni útvonalon Európa felé. Felidézte: 2015-ben is ezt az utat járták be a migránsok, akikkel ráadásul terrorcselekmények elkövetésében is részt vettek.

A főtanácsadó kiemelte: annyi bizonyos, hogy a magyar kormány a körülmények fényében, időben fog dönteni a belbiztonság, a határbiztonság megerősítéséről. Bakondi Györgyöt arról a Magyar Hang által közölt, később Magyar Péter, a Tisza párt elnöke által is megosztott és kommentált álhírről is kérdezték a műsorban, amely szerint Bassár el-Aszad menekülő szír elnök gépe állítólagosan Budapesten landolt.

Ezzel kapcsolatban a főtanácsadó leszögezte: az ilyen álhírterjesztés azért veszélyes, mert Aszadot több terrorista múlttal is rendelkező csoport keresi, így azt "éreztetni, hogy a kormányzat segítséget nyújt neki, potenciálisan fenyegetést jelent (…) a magyar emberekre" - hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az álhír kapcsán arról is beszélt, hogy nemzetbiztonsági bizottság szerdán össze fog ülni e témában. A vizsgálatok lefolytatására azért van szükség, mert az elmenekült diktátor esetleges magyarországi megjelenése veszélyes csoportok érdeklődését kelthetik fel Magyarország iránt.

Közölte: bár az álhírt lehozó újság elismert hibáját, de a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter nem vonta vissza a hamis hírrel kapcsolatos megjegyzéseit. Románia és Bulgária schengeni övezethez január 1-től történő csatlakozása kapcsán Bakondi György közölte: a tíz éve tartó tárgyalássorozat lezárása a magyar EU-s elnökség egyik legnagyobb sikere.

Mint mondta, mivel a csatlakozással az Európai Unió külső határa kitolódott, a migrációs fenyegetéssel nagyobb távolságból szembe lehet szállni, felszabadulnak magyar rendőri erők, emellett határellenőrzés nélkül lehet majd közlekedni az említett országok és Magyarország között, ami a gazdasági kapcsolatokat is megkönnyíti, erősíti.

Bakondi György szólt arról is, hogy Magyarország Ausztriával és Romániával segítséget fog nyújtani a bolgár külső határ megerősítéséhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com