Uniós külügyi szolgálat: a görög ortodox templomban elkövetett terrortámadás minden szíriai elleni támadást jelent

Az Európai Unió határozottan elítéli a szíriai főváros Dveila negyedében található Szent Illés görög ortodox templomban elkövetett terrortámadást, amely nem csak a keresztények elleni erőszakot, hanem minden szíriai elleni támadást jelent - közölte szóvivője útján az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EKSZ) hétfőn.A brüsszeli közleményben az uniós külügyi szolgálat szóvivője közölte: fokozni kell a terrorfenyegetettség elleni erőfeszítéseket, és biztosítani az Iszlám Állam és más terrorszervezetek felszámolását.

Ebben a kritikus pillanatban az Európai Unió szolidaritást vállal a szíriai néppel, és támogatja az átmeneti hatóságok minden erőfeszítését, melyek célja minden szíriai biztonságának szavatolása, etnikai és vallási hovatartozás alapján történő megkülönböztetés nélkül - tették hozzá.

A szíriai egészségügyi hatóságok és biztonsági források legfrissebb tájékoztatása szerint huszonöt halálos áldozata és közel 60 sebesültje van az öngyilkos merénylő vasárnap esti robbantásának.

A szíriai belügyminisztérium arról számolt be, hogy az elkövető az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, aki az imaházba belépve tüzet nyitott a bent tartózkodókra, majd működésbe hozza a testére erősített robbanószerkezetet.

Ez volt az első, keresztények ellen irányuló öngyilkos terrorcselekmény Damaszkuszban azóta, hogy tavaly decemberben eltávolították posztjáról Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com