Az EU feloldotta a Szíriával szembeni gazdasági szankciókat

Az Európai Unió Tanácsa feloldotta a Szíriával szemben bevezetett valamennyi uniós gazdasági szankciót, kivéve a biztonsági okokból hozott korlátozó intézkedéseket - közölte az uniós tanács szerdán.A brüsszeli közlemény szerint a döntés célja, hogy támogassa a szíriai népet az új, befogadó, pluralista és békés Szíria újraegyesítésében és újjáépítésében.

Az intézkedés részeként az EU 24 szervezetet törölt a pénzkészletek és gazdasági erőforrások befagyasztásának hatálya alá tartozó szervezeteket soroló uniós jegyzékből. E szervezetek közül több bank, illetve a szíriai gazdaság fellendülése szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban - köztük például az olajtermelésben és -finomításban és a távközlésben működő vállalatok -, míg mások a médiaszektorban tevékenykednek.

A közlemény Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét idézte, aki azt mondta: a szankciók feloldása az egyetlen helyes döntés a jelenlegi történelmi helyzetben. Célja a helyreállítás és a politikai átmenet támogatása Szíriában. Az EU az elmúlt 14 évben a szíriai nép mellett állt, és a jövőben is ezt fogja tenni - húzta alá.

A közlemény szerint továbbá: az elszámoltathatóság és a békés átmenet támogatása érdekben az uniós tanács 2026. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad elnök vezette, azóta leváltott kormánnyal kapcsolatban álló emberekre és szervezetekre vonatkozó szankciós jegyzék hatályát.

Emellett a Szíria part menti régiójában 2025 márciusában indult erőszakhullámmal kapcsolatban az EU globális emberi jogi szankciórendszere keretében a tanács új korlátozó intézkedéseket vezetett be "súlyos emberi jogi visszaélések miatt" két személlyel és három szervezettel szemben - tájékoztattak.

Az Európai Unió Tanácsa továbbra is nyomon követi a fejleményeket Szíriában, és készen áll arra, hogy további korlátozó intézkedéseket vezessen be az emberi jogok megsértőivel és az instabilitást okozókkal szemben - tették hozzá.

A Szíria elleni gazdasági szankciókat az EU 2011-ben vezette be, "válaszul a polgári lakosság erőszakos elnyomására a Bassár el-Aszad elnök vezette kormányzat által".

A szankciók között olajembargó szerepelt, valamint bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, illetve lehallgatására is szolgálhattak.

A szankciók nem érintették a humanitárius segítségnyújtást, az élelmiszerek, gyógyszerek és orvosi felszerelések szállítását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com