A legdurvább ősi bosszúk

Brutális hagyományok a világ minden tájáról.A bosszú az egyik legősibb emberi érzelem, aminek a vágya még azt is megkísértheti, aki korábban soha nem tudta elképzelni, hogy megtoroljon valamit, valakin. Habár a mi társadalmunk önbíráskodásnak és elítélendő dolognak tartja a bosszút, más kultúrákban ez teljesen jogos, elfogadott dolog.

A világ különböző népeinek megvan a maguk rendszere a bosszúra, ami gyakran barbár, ősi hagyományokon, nem egyszer fekete mágián alapszik.

A Cunningi hagyományos vudu baba, Anglia: A vudubaba az egyik legnépszerűbb tárgy, ha valaki mágikus úton szeretné megbüntetni a bűnös lelkét. A hiedelem szerint, a vududbaba azt a személyt jelképezi, akin bosszút akarnak állni, ezért az, ami a babával történik, az fog bekövetkezni a létező személlyel is.

A vudut már az ókori Perzsiában és Egyiptomban is használták, tehát nem az afrikai, haiti kultúra volt az első, ami alkalmazta. A boszorkányságban évszázadok óta léteznek viaszbabák, amit sokszor a kéménybe tettek, hogy az áldozat érezze, ahogy lángok simogatják a testét.

Cunningban az úgynevezett „boszorkánypalack” is ismert eszköz, ha bosszúról van szó.

Ez a megátkozni kívánt személy testnedvéből, körömdarabjaiból és hajából készül.

Khakhua fogyasztás, Pápua Új-Guinea: A Pápua Új-Guineában élő korowaiak nem úgy tekintenek a testre, hogy az egy személy holtteste, ugyanis a törzs hisz egy khakhua nevű, veszélyes boszorkányok létezésében, aminek egyik típusát meg lehet enni.

A hiedelmek szerint a khakhua boszorkányok emberi alakban élnek a törzsben és mágikus nyilakkal ölik meg az áldozatokat. A korowaiak megtanulták, hogy hogyan ismerhetik fel maguk között a boszorkányt.

Ha az áldozat röviddel a halála előtt látja, hogy ki támadta meg, akkor a törzs bosszút állhat úgy, hogy megölik és megeszik a khakhuait, ezzel megvédve a törzs szentségét. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy még milyen okból esznek emberhúst, akkor a korowaiak azt válaszolták, hogy ők nem esznek embereket, hanem csak khakhuát.Chickasaw-i vérbosszú, Észak-Amerika: Az északkeleti erdőségek őshonos népe a Chickasaw törzs, akiknek a területei közé tartozott Tennessee, Alabama és a Mississippi. A helyi szokások szerint, ha valakit megöltek a törzsből, akkor a gyilkosnak is meg kellett halnia, mert csak így nyugodhatott meg a lelke.

Ez azt jelentette, hogy a szellem többé nem kísérti azokat, akiket felelősnek tartott a bűnbánatért, ugyanis a törzs szerint a elhunyt szelleme képes felismerni a gyilkosát, akinek a halála elkerülhetetlen volt.

Amennyiben a megölt személy családja nem tudott közvetlenül a gyilkoson bosszút állni, akkor annak a családtagjait mészárolták le, de erről egy idő után leszokott, mert a törzs törődni kezdtek a szerencsétlen rokonok lelkével.

Rothadó test a dühös léleknek, Ifugao tartomány, Fülöp-szigetek: Az Ifugao és a környező területek évszázadok óta, ciklikusan összecsapnak a régi gyilkosságok miatt, ugyanis a Fülöp-szigeteken található Ifugao lakói abban hisznek, hogy a meggyilkolt emberek lelke addig nem nyugodhat békében, amíg a gyilkosát meg nem ölték.

A bizarr szertartás úgy néz ki, hogy a halottat egy székbe ültetik, majd a helyiek napokon keresztül hívogatják az elhunyt lelkét, hogy az térjen vissza a testébe. A szertartás azzal zárul, hogy a test megmozdul és abba az irányba mutat, ahol az a falu található, amelyben a gyilkosa él.

A helyiek ekkor fogják magukat, átmasíroznak a szomszédba, bosszút állnak a feltételezett gyilkoson, majd szépen eltemetik az eredeti áldozatot.

Tamil Nadu, India: 2013-tól 2016 elejéig 81 rögzített, de valószínűleg ennél sokkal több, becsületbeli gyilkosság történt Tamil Nadu-ban, tehát ez az ősi hagyomány igencsak komoly problémát jelent Indiában. A bajt tetézi, hogy az indiai bíróságok öngyilkosságként könyvelik el a legtöbb becsületbeli gyilkosságot.

A tamil kultúrában régi hagyománya van a bosszúnak, amelyek rituáléja sokkal titokzatosabb, mint a többi. Amikor V.K. Sasikala mérgesen megütötte az elhunyt Jayalalithaa emléktábláját, akkor ezzel egy ősi tamil gyakorlatot hajtott végre, aminek a neve Vanjinam Uraithal, ami bosszút jelent.

Sasikala tehát megígérte, hogy bosszút fog állni minden rosszért, amit a barátjának el kellett szenvednie. A tamilok általában az elhunyt csontjai és összegyűjtött hamvai felett esküdnek meg, hogy bosszút állnak értük.

Az átokpózna, Izland: Rengeteg legenda és rítus szerepel a germán nép bennszülött vallásában. Ezek közül az egyik legismertebb az átokpózna, ami egy oszlop, aminek a tetején egy ló feje található.

A póznára átkot írnak, majd a földbe szúrják úgy, hogy a megátkozandó személy felé mutasson. Ez a bosszú a mai napig él. 2016-ban Sigmundur Gunnlaugsson izlandi miniszterelnök miatt készítettek átokpóznát, de arra nem lófejet, hanem egy tőkehalfejet tettek.Mutató csont – Ausztrália: Az ausztrál bennszülöttek meg vannak győződve arról, hogy természetes halál csak nagyon ritkán fordul elő, tehát a legtöbbször átok vagy más gonoszság öli meg az embereket.

Az őslakos kultúra egyik legféltettebb átka az úgynevezett mutató csont, ami azért kapta ezt a nevet, mert a misztikus energia egyetlen kenguru, emberi vagy emu csontba koncentrálódik, ha eléneklik az átkot.

A rituálé hóhérja a Kurdaitcha, aki szemmel tartja a megátkozni kívánt személyt. A meglepetés ereje nagyon fontos, mert amikor a hóhér rámutatott a csonttal az illetőre, akkor azt megbénítja a félelem, mert tudja, hogy neki lőttek, hiszen a hiedelem szerint egy hónapon belül meg fog halni.

A félelem nem alaptalan, mert tényleg voltak, akik meghaltak, ám a tudomány szerint ennek pszichoszomatikus oka volt.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com