Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Az orosz hadsereg közel 70 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen péntekre virradóra, az eddigi adatok szerint ketten meghaltak és sokan megsebesültek a támadásban, továbbá polgári infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg - közölték katonai és helyhatósági források.
Ukrán légierő: Kijevben sokan meghaltak és megsebesültek az Ukrajnát ért újabb tömeges légicsapásban
Az orosz hadsereg több mint 600 rakétával, illetve drónnal támadta Ukrajnát csütörtökre virradó éjjel, Kijevben az eddigi adatok szerint 10 ember meghalt, többtucatnyian megsebesültek, és az ország több régiójában komoly károk keletkeztek.
Az orosz hadsereg nyolc rakétát és több mint 300 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra, Kijevben az eddigi adatok szerint hat ember életét vesztette, sok a sebesült, 12 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, 19 esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Az Ukrajna ellen vasárnap éjjel végrehajtott orosz rakéta- és dróntámadásában két ember vesztette életét és 15-en sebesültek meg, köztük egy 12 éves fiú is - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hozzá eljuttatott legfrissebb adatok alapján hétfőn a közösségi oldalain.
Poltavában dróncsapás érte a hadkiegészítő központ épületét, többen meghaltak, illetve megsebesültek
Az orosz hadsereg drónokkal támadta csütörtök reggel az ukrajnai Poltavát, a városi hadkiegészítő központot ért találatban az eddig adatok szerint két ember meghalt, további 11-en megsebesültek.
Többen meghaltak és megsebesültek a kedd reggeli iráni rakétatűzben Izraelben - jelentette a helyi mentőszolgálat.
Öten meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban - jelentette a helyi mentőszolgálat.
Az orosz hadsereg 7 rakétát és több mint 300 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradó éjjel, a támadásban két ember meghalt, több mint tízen megsebesültek, és 11 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök.
Az orosz hadsereg 1 ballisztikus rakétát és 103 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradó éjjel, 5 ember életét vesztette, sokan megsebesültek a támadásban, a csapásmérő eszközök 16 helyszínen célba találtak.
Az orosz hadsereg 112 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradó éjjel, két ember életét vesztette, sokan megsebesültek a támadásban - közölték katonai és helyhatósági forrásokból származó információk alapján vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A délnyugat-kínai Szecsuán tartományban holtan megtalálták egy bányaomlás napokon át keresett mind a négy áldozatát - jelentette csütörtökön az állami média a helyi hatóságok közlése alapján.
