Ukrán légierő: közel 120 drónnal támadta Ukrajnát az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 119 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem az eszközök több mint 80 százalékát megsemmisítette, azonban a csapásoknak egy civil halálos áldozata és több sebesültje is van, továbbá lakóházak és egyéb civil létesítmények rongálódtak meg - jelentették katonai és helyhatósági források közleményei alapján ukrán hírügynökségek.Az előzetes adatok szerint a légvédelem 99 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 11 helyszínen 16 drón célba talált, 4 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették - tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja környékét legalább nyolc alkalommal érte orosz támadás az éjszaka folyamán - közölte Ivan Fedorov katonai kormányzó Telegramon közzétett jelentését idézve az Unian hírügynökség. A Balabine nagyközséget ért csapások következtében egy ember meghalt, négyen pedig megsebesültek, több családi ház megsemmisült, illetve megrongálódott - fűzte hozzá a megyevezető.

Dnyipropetrovszk megyében egy 28 éves nő és egy 49 éves férfi megsebesült az éjszakai légi- és tüzérségi támadásokban - tette közzé Olekszandr Hanzsa katonai kormányzó Telegram-bejegyzésére hivatkozva az Unian hírügynökség. A megyevezető jelentése szerint az orosz hadsereg több mint 10 alkalommal mért csapást három járás településeire, többszintes épületekben, családi házakban, üzlethelyiségekben keletkeztek károk Pokrovszk, Nyikopol, Cservonohrihorivka és Pavlohrad körzetében.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

http://ujhazak.com