Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Vanuatut kedden, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek, és áldozatok is vannak.
Az európai bankokban befagyasztott orosz vagyonból származó uniós hiteltámogatás célja, hogy Oroszország mint agresszor fizesse ki az általa okozott károk költségeit Ukrajnának - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.
Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége.
Szeptember elejére az aszálykárra bejelentett területek nagysága elérte a 390 ezer hektárt - mondta az agrárminiszter csütörtökön, a 37. Bábolnai Gazdanapok ünnepélyes megnyitóján.
Románia számos térségében fákat döntött ki, utakat és alagsorokat árasztott el, közlekedési fennakadásokat okozott az ország nyugati felén csütörtök este és péntek hajnalban végigvonuló vihar.
Jelentős fennakadásokat okoztak Dél-Kínában a Haikui tájfun okozta heves esőzések és erős széllökések, miután a tájfun kedd reggel elérte a kínai szárazföldet - jelentette a kínai állami média.
Oroszország kedden a kora reggeli órákban légicsapást mért Kijevre - közölte az ukrán hadsereg.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék pénteken is sok munkát ad a tűzoltóknak: pincéket, garázsokat öntött el a hirtelen lezúduló eső - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
A gyümölcsösöket károsító számottevő fagyra nem kell számítani, és bőséges csapadékra van kilátás - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Súlyos károkat okoztak a gyümölcsösökben az elmúlt napok mínusz 1, mínusz 7 Celsius-fokos éjszakái, és átmeneti melegedés után hétfőtől ismét visszatérnek az éjszakai fagyok, helyenként mínusz 5 Celsius-fok alatti értékek is előfordulhatnak - írta agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológ
Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Románia déli, olténiai részét kedden délután, alig tíz kilométernyire attól a településtől, amelynek a téréségében hétfőn 5,2-es erősségű földmozgást észleltek - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
A január végi szélvihar okozta lakáskárokra több mint 27 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amire a társaságok csaknem 2,85 milliárdnyi összeget fizettek már ki, illetve tartalékoltak kárrendezésre - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfőn az MTI-t.