A londoni Grenfell toronyház halottai kísértik a férfit, akinek a hűtője miatt égett le az épület

Behailu Kebede százak életét menthette meg, mégis gyötri a bűntudat, amiért az ő háztartási gépe miatt halt meg legalább 30 lakó.Sokáig nem lehetett tudni, hogy miért borult lángokba a londoni Grenfell toronyház, ám a vizsgálatokból kiderült, hogy egy meghibásodott hűtőszekrény okozta a legalább 30 ember életét követelő tragédiát.

Most az is kiderült, hogy a Behailu Kebede tulajdona volt a háztartási gép. Az etióp taxisofőr a toronyház negyedik emeletén lakott a feleségével és a kislányával. Azon az estén, amelyen megtörtént a baj, az egész család otthon volt.

Kebede a robbanásra riadt fel. A férfi kimenekítette a családját a tűzből, miközben átdörömbölt a szomszédba, aminek köszönhetően az ott élő is felébredt. A taxisofőr a nyitott ajtón keresztül látta, hogy tűz ütött ki a konyhában, ám a lángok nem voltak nagyok. A tűzjelző nem szólalt meg. A hírek szerint maga a 44 éves Kebede volt az, aki beindította a riasztót.

A taxisofőr egyik ismerőse, Eshete Meried, elmondta, hogy a családjával gyorsan kimenekülő férfi most az egyik barátjánál él, de senkinek sem hajlandó nyilatkozni, mert rettentően összetörte a tragédia, aminek áldozatai kísértik.

Habár Kebede hűtőszekrény okozta a tűzvészt, mégis fontos kiemelni, hogy Kebede százak életét mentette meg azzal, hogy felébresztette a szomszédját.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com