A nagy nyomás miatt szexelt egy birkával

A vizsgák miatti stresszel magyarázta a letartóztatott egyetemista a perverz aktust.sheepFurcsa zajokra figyelt fel a kaliforniai Állami Fresno Egyetem egyik hallgatója, ezért elment a közeli istállóhoz, hogy megnézze, mi a zaj forrása, ám arra a látványra, amiben része volt, nem volt felkészülve.

Az istállóban ugyanis az egyik 23 éves diáktársa tartózkodott, félreérthetetlen szituációban, letolt nadrággal a birkák között. A meg nem nevezett fiatalt azonnal feladta a hallgató. Miután a rendőrök letartóztatták a fajtalankodót, az azzal magyarázta a tettét, hogy sokat ivott az előző este egy buliban, és nagy volt rajta az iskolai nyomás a közelgő a vizsgák miatt, ezért azt így vezette le.

Állítása szerint eredetileg azért ment az istállóba, hogy megüssön néhány tehenet, de azok közül egyet sem talált. Ekkor egy „tulajdonképpen mindegy” gondolattal, a birkák felé fordult, és verés helyett, másképpen engedte ki a gőzt.

A fiatalember hozzátette, hogy ez volt az első alkalom, hogy állattal szexelt Az állatorvosok és szakemberek ennek ellenére fokozottabban figyelik a gazdaságban élő állatokat.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com