A NATO és az EU vezetői támogatásukról biztosították Törökországot és Szíriát

Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak. "Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően" - fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.
    

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe. Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson - tette hozzá az uniós bizottság elnöke. Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki.
    

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével. Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését.


Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak - tette hozzá az uniós biztos. Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés a Richter-skála szerinti 7,8-as erősséget is elérte. A földmozgásnak Törökországban és Szíriában is több száz halálos áldozata és több ezer sérülje van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com