Mosdókonténereket telepített Iskenderun sátortáboraiba az Ökumenikus Segélyszervezet

Kilenc fürdő- és mosdókonténert állított fel az öt hónappal ezelőtti földrengésben súlyos károkat szenvedett törökországi Iskenderun sátortáboraiban az Ökumenikus Segélyszervezet, ezzel összesen ezer családnak biztosítva hozzáférést emberhez méltó higiéniai létesítményekhez.

Újabb utórengés rázta meg Dél-Törökországot

Csütörtökön 5,3-as erősségű utórengés rázta meg a dél-törökországi Kahramanmaras tartományt, amely február 6-án két nagyon erős, hatalmas pusztítást eredményező földrengés központja volt - jelentette az NTV török hírtelevízió a török katasztrófavédelem (AFAD) közleményére hivatkozva.

ENSZ: túlságosan lassan töltődik a Törökország megsegítésére szolgáló pénzalap

Eddig a kért egymilliárd dollár 13 százaléka folyt be az ENSZ által létrehozott humanitárius alapba, amelyet a törökországi földrengés károsultjainak megsegítésére hirdettek meg - jelentette be Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő New Yorkban helyi idő szerint hétfőn.

Koncertet szerveznek a károsultak támogatására a Hagyományok Házában

Nagykoncertet szerveznek a törökországi-szíriai földrengés károsultjainak támogatására március 22-én a Hagyományok Házában, ahol többek között a Kaláka, a Bokros Trió, a Misztrál, a Sebő-együttes, Sebestyén Márta és Tolcsvay Béla is fellép.

A túlélőket segíti az Ökumenikus Segélyszervezet

Felügyelet nélkül maradt gyermekeket befogadó keresztény közösséget is támogat az Ökumenikus Segélyszervezet a földrengés sújtotta Törökországban - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

Egymillió dollárt adományoz a FIFA

Egymillió dollárt (357 millió forintot) adományoz a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a Törökországot és Szíriát sújtó földrengés áldozatainak.

Újabb túlélőket találtak Törökországban a mentés kilencedik napján

Újabb túlélőket találtak a romok alatt kedden Törökországban a február 6-i dél-törökországi földrengések mentési munkálatainak kilencedik napján - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Gál Kinga: gyors segítségnyújtásra van szükség a földrengés sújtotta térségekben

Európának minden támogatást a lehető leggyorsabban kell megadnia Törökországnak és Szíriának, a földrengés sújtotta térség továbbra is számíthat Magyarország segítségnyújtására - jelente ki Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A Műegyetem mérnökei segítik a törökországi földrengés kárfelmérését

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) négy szakértője török kollégáikkal a károk felmérésében, valamint a mélyből történő mentés biztonságossá tételében vesznek részt a földrengés sújtotta Hatay tartományban - közölte az egyetem az MTI-vel hétfőn.

Novák Katalin együttérzéséről biztosította a földrengés szír áldozatainak hozzátartozóit is

Novák Katalin köztársasági elnök együttérzéséről biztosította a földrengés szír áldozatainak hozzátartozóit is.

Románia humanitárius segélyt küld Szíriának

Románia négyszáz földrengéskárosult ideiglenes elhelyezésére és ellátására elegendő humanitárius segélyt küld Szíriának - döntött csütörtöki ülésén az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).

Szlovénia segélyszállítmányt küld Törökországnak

Szlovénia 451 400 euró (178,1 millió forint) értékben segélyszállítmányt küld Törökországba az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében - közölte csütörtökön a szlovén kormányzati kommunikációs iroda a kabinet egy nappal korábbi döntésére hivatkozva.