A Műegyetem mérnökei segítik a törökországi földrengés kárfelmérését

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) négy szakértője török kollégáikkal a károk felmérésében, valamint a mélyből történő mentés biztonságossá tételében vesznek részt a földrengés sújtotta Hatay tartományban - közölte az egyetem az MTI-vel hétfőn.A Műegyetem Építőmérnöki, és Építészmérnöki Karának két-két szakembere az Isztambuli Műszaki Egyetem munkatársaival közösen a sérült lakóépületek állékonyságvizsgálatában vesznek részt, valamint szakvéleményt adnak a megmaradt infrastrukturális műtárgyak állapotáról. Feladatuk részét képezi, hogy a mélyebb feltárási, mentési munkálatok helyszínét, a rom lokális környezetét biztonságossá tegyék - ismertette a közleményben a misszó céljait Joó Attila László, a BME Hidak és Szerkezetek Tanszékének egyetemi docense.
    

A tájékoztatás szerint a BME oktatói szombat délután érkeztek meg a földrengés sújtotta Hatay tartományba, ahol Antakyában csatlakoztak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság HUNOR mentőcsapatához. A szakemberek már szombat este bekapcsolódtak a mentési munkálatokba, amit egy újabb, 4-es erősségű utórengés nehezített.
    

A műegyetemi szakértői csoport további tagjai Völgyi István az Építőmérnöki Kar, valamint Ther Tamás és Ther Pál az Építészmérnöki Kar oktatói. Mint írták, a BME és az Isztambuli Műszaki Egyetem is az EELISA (European Engineering Learning Innovation and Science Alliance) egyetemi szövetség tagjai, ez adja a szoros együttműködés keretét. A kiutazás megszervezéséhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Török Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyújtott segítséget. A küldetés várhatóan 10 napig tart.
    

A Műegyetem szakértői 2019 decemberében az albániai földrengés hatására megrongálódott épületek vizsgálatában is részt vettek. Akkor 150 épületet vizsgáltak meg a mérnökök a 10 napos küldetés során.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com