A túlélőket segíti az Ökumenikus Segélyszervezet

Felügyelet nélkül maradt gyermekeket befogadó keresztény közösséget is támogat az Ökumenikus Segélyszervezet a földrengés sújtotta Törökországban - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.Azt írták: munkatársaik közel egy hónappal a természeti katasztrófa után is a törökországi földrengés által legsúlyosabban érintett Hatay tartományban dolgoznak. A szükségletek továbbra is óriásiak, több mint egymillió ember él szükségszállásokon, rengeteg a felügyelet nélküli gyermek, nincs iskola és nincs oktatás sem.
    

Emlékeztettek rá, hogy a helyzet a régió fővárosában, Antakyában a legsúlyosabb, hiszen itt az épületek 90 százaléka lakhatatlanná vált és az utórengések miatt a még álló épületek is tovább sérülnek. A tájékoztatás szerint az Ökumenikus Segélyszervezet szorosan együttműködik a segítségnyújtásba bekapcsolódó helyi keresztény egyházakkal, támogatva pótolhatatlan munkájukat.
    

A közlemény kitér rá, hogy Dékány Bence, a Segélyszervezet iraki képviseletének Törökországban tartózkodó vezetője megállapodott a keresztény egyházakkal az iskenderuni ortodox templomban kialakított szükségiskola támogatásáról, amely a veszélyes környezetben biztonságos felügyeletet és oktatást biztosít mintegy 150 olyan gyermeknek, akinek nincs hová mennie. A Segélyszervezet munkatársa március elsejei látogatása alkalmával tanszercsomagokat és játékokat adott át a gyerekeknek - írják.
    

Felidézték, hogy továbbra is, egész márciusban él a 1353-as adományvonal, melynek tárcsázásával hívásonként 500 forinttal bárki tud segíteni. Nagyobb összeget bankkártyával a segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adomány-számlaszámra, "földrengés" megjelöléssel várják az adományokat.
    

Az Ökumenikus Segélyszervezet az első napoktól kezdve támogatja szíriai és törökországi partnerszervezeteit. Szíriában a sokezer sérült egészségügyi ellátását segíti, Törökországban pedig partnereivel együttműködve a túlélők alapvető szükségleteinek kielégítésén dolgozik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com