Szlovénia segélyszállítmányt küld Törökországnak

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szlovénia 451 400 euró (178,1 millió forint) értékben segélyszállítmányt küld Törökországba az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében - közölte csütörtökön a szlovén kormányzati kommunikációs iroda a kabinet egy nappal korábbi döntésére hivatkozva.Első körben takarókat, sátrakat és fűtőtesteket küldenek, hogy biztosítsák több ezer fedél nélkül maradt ember lakhatását Törökország déli, földrengés sújtotta részén. Az első szállítmány értéke 275 400 euró. Ezt követően további szállítmányok is lesznek a teljes összeg értékéig, amelyeket a védelmi minisztérium vagy a polgári védelem koordinál Törökország kérése alapján - olvasható a közleményben.
    

A szükséges pénzből 421 400 eurót a költségvetési tartalékból biztosít Ljubljana, a szállításhoz szükséges 30 000 eurót pedig a védelmi minisztérium állja. Hétfőn Szlovénia szakértőket, kedden pedig, szintén az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében hét mentőkutyát küldött kiképzőikkel és négy további segítővel a földrengés sújtotta országba.
    

Törökország szerdán az otthontalanná vált emberek lakhatásának biztosítására kért segítséget az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül. A 27 tagállamon kívül nyolc nem uniós ország vesz részt az uniós polgári védelmi mechanizmusban: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Montenegró, Norvégia, Szerbia és Törökország. A mechanizmus operatív központja az Európai Unió Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központja (ERCC).
    

2001 óta a polgári védelmi mechanizmust több mint hatszáz alkalommal aktiválták az Európai Unión belül és kívül, például az ukrajnai háború, a koronavírus-világjárvány vagy az európai erdőtüzek esetében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com