A pápa "a huszadik század első népirtásának" nevezte az örmények lemészárlását

A "huszadik század első népirtásának" nevezte vasárnap Ferenc pápa az örmény nép elleni, száz évvel ezelőtti török vérengzést.

ferenc pápaA katolikus egyházfő a törökök által lemészárolt örmények emlékére bemutatott, örmény szertartású misén a római Szent Péter-bazilikában mondta ezt.

A pápa úgy fogalmazott, hogy a múlt században az emberiség három tömeges és példa nélküli tragédiát élt meg. "Az első, amelyet széles körben a XX. század első népirtásának tartanak, az örmény népet sújtotta" - fogalmazott a pápa.

Történészek szerint az 1915. április 24-én kezdődött és egészen 1917-ig tartó török vérengzésekben 1,5 millió örményt gyilkoltak meg.

Homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az örmény áldozatok között katolikusok és ortodoxok, valamint püspökök, papok, szerzetesek, nők, férfiak, idősek, még gyermekek és védtelen betegek is voltak.

A katolikus egyházfő a XX.

század másik két népirtásaként a nácizmust és a sztálinizmust nevezte meg, az utóbbi évtizedek történelméből pedig a Kambodzsában, Ruandában, Burundiban és Boszniában történt népirtást.

"Úgy tűnik, az emberiség nem tud felhagyni az ártatlanok vérének kiontásával! (...) Megtagadja, hogy hibáiból tanuljon, amelyeket a terror törvényeivel okozott!" - fogalmazott a pápa, hozzátéve, hogy egyesek a mai napig meg akarják semmisíteni embertársaikat "a többiek cinkos hallgatása" közepette.

"Még mindig nem tanultuk meg, hogy a háború őrület, hiábavaló mészárlás!" - mondta Ferenc pápa. A keresztényeknek az egyházfő szerint jelenleg zajló népirtására utalva azt hangoztatta, hogy ezt is "általános közöny" kíséri.

"A kegyetlenség soha nem igazolható Isten nevében!" - tette hozzá.

A misén, amelyen örmény imádság és örmény zene is felcsendült, Ferenc pápa kijelentette: "Emlékezni szükséges és kötelező. Ha nem létezik emlékezet, elrejteni vagy tagadni a bűnt, a múlt okozta seb nyitva marad és vérzik!"

Húsvét második vasárnapján, amely az egyházban az isteni irgalmasság ünnepe, Ferenc pápa az egyház doktorává avatta Náregi (Virrasztó) Szent Gergely (945-1003) örmény szerzetest. Az örmény hívők ezt tapssal kísérték a Szent Péter-bazilikában, ahol minden örmény keresztény közösség képviseltette magát: II. Karekin katholikosz, Örményország pátriárkája, I. Aram örmény katholikosz és XIX. Nerszesz Bedrosz, az örmény katolikusok kilíkiai (cilíciai) pátriárkája. Jelen volt Szerzs Szargszján örmény elnök is, aki szombaton Nápolyban a Szent Gergelyről elnevezett örmény templomban bemutatott misén is részt vett.

Az örmény és a római egyház kapcsolatait 1996-ban II. János Pál pápa és I. Karekin katholikosz közös vatikáni nyilatkozattal erősítette meg. 2001-ben II. János Pál Örményországba látogatott, és felkereste az 1915-ben lemészárolt örmények egyik temetőjét.

Ferenc pápa már megválasztása után három hónappal, 2013 júniusában, a XX. század első népirtásának nevezte az örmények lemészárlását. Tavaly november végi törökországi látogatása során Ferenc pápa nem használta ezt a kifejezést. A Vatikánnal kapcsolatban jól értesült Il Sismografo olasz hírportál információi szerint Törökország a napokban diplomáciai úton tiltakozott a Vatikánban az örmények emlékére bemutatandó mise ellen.

MTI

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com