Ferenc pápa a Gemelli-klinika orvosai előírásait követi a Vatikánban is, mielőbbi felépülése érdekében - közölte a Szentszék az újságíróknak kedden tartott tájékoztatón.
Globális lefegyverzést sürget Ferenc pápa abban a kedden megjelent levélben, amelyet a Corriere della Sera című olasz lapnak írt.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésévél szentmisét mutatnak be a római Gemelli-klinikán tüdőgyulladással kezelt Ferenc pápáért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai hétfő este a Szent István-bazilikában - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye csütörtökön az MTI-vel.
Ferenc pápa "jól pihent egész éjszaka" - közölte a szentszéki sajtóközpont szokásos reggeli, egysoros közleményében kedden.
A kórházban tartózkodó Ferenc pápa éjszakája jól telt, a pápa aludt és továbbra is pihen - közölte a Szentszék hétfő reggel.
A péntek és a szombat még szükséges ahhoz, hogy kiderüljön, Ferenc pápa miként reagál az új terápiára - mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak pénteken.
Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök reggel újabb közleményben az egyházfő egészségi állapotáról.
Ferenc pápa egészségi állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé - közölte a Vatikán hétfőn a Gemelli-klinika orvosaitól kapott tájékoztatás alapján. Programjait csütörtökig lemondták.
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli klinikára megy kivizsgálásra hörghurut gyulladása miatt - közölte a szentszéki sajtóközpont pénteken.
Ferenc pápa előre rögzített békeüzenetet olvasott fel a Sanremói Táncdalfesztivál kedd esti nyitóműsorában, amelyben a zenét a béke eszközének nevezte.
Ferenc pápa vezetésével nemzetközi gyermekjogi konferenciát rendeznek hétfőn a Vatikánban, a fórumon a tiszakarádi születésű Bruck Edith holokauszt-túlélő is részt vesz.
A kommunikáció hagyományos és legújabb felületein dolgozók kihívásairól és küldetéséről szól a Ferenc pápa vezette jubileumi találkozó, amely péntektől vasárnapig tart Vatikánvárosban és Rómában.