Jezsuita generális: Ferenc pápa éberen figyelte, mi történik a világban, hogy reményt nyújtson minden embernek

Ferenc pápa éberen figyelte, mi történik a világban, hogy reményt nyújtson minden embernek - írta rendtársainak küldött levelében a jezsuita rend legfőbb vezetője, a Jézus Társasága generálisa, Arturo Sosa.A rend által az MTI-hez is eljuttatott levélben Sosa kifejezte a szervezet mély háláját, amiért annyi jót kaptak Ferenc pápa egy egész életen át tartó szolgálata során, és amiatt, mert szerinte a pápa tudta, hogyan vezesse az egyházat, "közösségben és folytonosságban elődeivel, törekedve gyakorlatba átültetni a II. vatikáni zsinat szellemét és iránymutatásait".

"Olyan embert gyászolunk, aki az egyetemes egyház szolgálatában állt, és több mint tizenkét éven át végezte a péteri szolgálatot. Ugyanakkor gyászoljuk szerzetestestvérünk, Jorge Mario Bergoglio elvesztését, aki a "Jézus legkisebb Társaságának" tagja volt.

A renden belül osztoztunk a lelki karizmában és a mi Urunk Jézus Krisztus követésének módjában" - írta Sosa.

A generális szerint a pápa rendkívüli erejű enciklikái nem csupán az emberiség helyzetének világos elemzését nyújtják, hanem az "evangélium fényében megoldásokat kínálnak az oly sokféle igazságtalanság okainak megszüntetésére és a megbékélés előmozdítására".

"Ferenc pápa éberen figyelte, mi történik a világban, hogy reményt nyújtson minden embernek" - írta rendtársainak Arturo Sosa.

A jezsuiták generálisa arról is írt, hogy Ferenc pápa számára az egymással folytatott párbeszéd - akár politikai ellenfelek, akár vallások és kultúrák között - jelentette az utat a béke és a társadalmi stabilitás előmozdítása felé, hogy megteremtse a kölcsönös megértés, az egymásra való odafigyelés és a szolidaritás légkörét.

"Számos alkalommal hallgattuk szavait, lelkipásztori elmélkedéseit, és csodáltuk fáradhatatlan tevékenységét, ahogy saját kezdeményezésekkel állt elő, vagy éppen másokéhoz csatlakozott, mindig meggyőződve a szavak és találkozások értékéről" - emelte ki levelében az atya.

Sosa emlékeztette rendtársait a pápa békéért való állandó aggodalmára, a legvédtelenebbek iránti irgalmára, és a hazájukból erőszakkal elüldözöttek iránt tanúsított szívből jövő együttérzésére.

Arról is írt, hogy amikor jezsuita rendtársaihoz szólt, Ferenc pápa mindig hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy "életünk küldetésében elegendő helyet tartsunk fenn az imádságnak és a lelki tapasztalatokra való odafigyelésnek".

Arturo Sosa szerint a pápa rámutatott valamire, amit identitásuk lényeges elemének tekinthettek, amikor arról beszélt nekik hogy "a jezsuita az evangélium örömének szolgája, bármilyen küldetésben is van".

"Hálás szívvel emlékezünk Ferenc pápa csendes és állandó figyelmére a Jézus Társasága, életünk és apostolkodásunk iránt" - tette hozzá Sousa.

Arturo Sosa kiemelte: Ferenc pápa pontifikátusának állandó jellemzője volt az örömre való felhívás, amely a "Megfeszített-Feltámadottból és az ő evangéliumából ered, amelyen keresztül ezt az örömhírt hirdetik".

A jezsuita rend legfőbb vezetője szerint a pápának mindig volt ideje az őszinte és testvéri beszélgetésre a jezsuitákkal, ha találkozott velük valahol, ahol éppen látogatást tett.

"Szívünkkel és imáinkkal kísérjük Ferenc pápát erre a valóságos találkozásra a feltétel nélküli szeretet és a végtelen irgalom Istenével, akinek arcát Ferenc pápa életén és tanításán keresztül megmutatta nekünk. Bízva abban, hogy az Úr meghívja hűséges szolgáját a mennyei lakomára, az ő példája által indítva, megújítjuk vágyunkat és elköteleződésünket, hogy szegényen és alázatosan kövessük Jézust, és szolgáljuk egyházát" - zárta levelét Sosa.

A húsvéthétfő reggelén elhunyt Ferenc pápa a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője volt, továbbá szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

http://ujhazak.com